A Toyota Motor Corporation japán székhelyű multinacionális vállalat, a világ második legnagyobb autógyártója.
A cég eredeti neve Toyoda volt. A névváltoztatásnak három oka is volt: egyrészt Tojoda Kiicsiró ezzel el akarta választani a magánéletét az üzleti ügyeitől, másrészt úgy vélte, hogy a Toyota nevet könnyebben ejtik ki a külföldiek, mint a Toyodát, harmadrészt pedig a Toyota nevet katakanákkal éppen nyolc vonással lehet leírni (トヨタ), ami pedig a japánok szerencseszáma.
A katakanás logót az autók nevében már nem, csak a cég felirataiban használják, és Kínában a mai napig, a kínai-japán kandzsi írásjegyekkel, Tojodának írják a márkát.
Az első japán kocsit egy bizonyos Josida Sintaró készítette 1902-ben, majd 1907-től 1909-ig néhány darabot eladásra is gyártott Type Takuri néven. Az első, valóban sorozatban készített autó a Nissané volt 1915-ben, amelyet szorosan követett a Mitsubishié 1917-ben.
Mire a Toyota a harmincas évek közepén elkezdett autókat gyártani már sok japán autógyár működött.
Az öreg Tojoda 1929-ben Európába küldte fiát, Kiicsirót, hogy tanulmányozza az ottani autógyártást. A tanulmányút 1933-ig, tehát éppen a gazdasági világválság végéig tartott. Hazatérte után Kiicsiró gyorsan munkához látott. 1935-re megalapította a Toyoda szövőgépgyártól jogilag független Hinode Motors vállalatot, és motorfejlesztésbe kezdett.
A Toyotát 1950-ben lényegében nem jegyezte a világ ipara, 1963-ra a 93. legnagyobb vállalattá nőtt (az összes iparágat egybevéve), 1966-ra pedig már a 47. lett. Az autógyártók sorában ekkor már a 10. helyen állt. E korszak fejlődésének ütemét jól jelzi, hogy 1955-ben évi 8400, tíz évvel később viszont már 600 ezer autót állított elő a cég. 1970-ben már a Toyota a világ 4. legnagyobb autógyártója. 1997 végén a Corolla megelőzte a T-Fordot és a Volkswagen Bogarat a legnagyobb darabszámban eladott autók listáján, 2000-re pedig a Toyota lett Japán legnagyobb vállalata.
Ismert márkák:
- IQ
- Aygo
- Yaris
- Yaris Hybrid
- Yaris Van
- Auris
- Auris Hybrid
- Auris Touring Sports
- Corolla
- Verso
- Prius
- Prius+
- Prius Plug-in
- Avensis
- Avensis Combi
- GT86
- RAV4
- Land Cruiser
- Land Cruiser V8
- Hilux
- Dyna kisbusz