Úgy tűnik, hogy a Volkswagen a Genfi Autószalonra fontos célul tűzte ki maga elé a nagycsaládos vásárlók igényeinek kielégítését, hiszen a nemrég bemutatott frissített Sharan után most lerántották a leplet az egy mérettel kisebb egyterű modelljükről, a Touranról is. A minden eddiginél tágasabb és könnyebb autó azonban nem csak egy ráncfelvarráson esett át, hanem az alapoktól újult meg.
Az autó vonalaival kapcsolatban még úgy is nehéz újat mondani, hogy egy vadonatúj modellről van szó.
Ha lehet ilyet mondani, a formák még letisztultabbak, az élek még keményebbek, az összkép pedig még „Volkswagenesebb” lett. A Touran arányai ezzel együtt kellemesebbek és harmonikusabbak lettek. Családosként azonban jóval fontosabbak lehetnek a méretek: az öt- és hétszemélyes verzióban is elérhető négykerekű 13 centivel lett hosszabb, amiből 113 millimétert a tengelytáv gyarapodása tesz ki. Ennek köszönhetően az utastér érezhetően nőtt.
Nem csak az utasok számára jut több hely az egyterű Volkswagenben, hiszen a csomagtér is jóval nagyobb lett. Az ötüléses verzióban 1040 liternyi csomagot tehetünk be hátra, ami 48 literes gyarapodást jelent az előző generációhoz képest. Amennyiben síkba döntjük a hátsó üléseket, úgy már 1,98 köbméternyi helyet kapunk, ami ugyan csak 9 literrel haladja meg az előd hasonló értékét, de így is szép eredménynek mondható.
Az utastérben szintén tetten érhető a fejlődés, noha a márka ismerőinek nem tartogat túl sok újdonságot. A Volkswagen bármelyik újabb modelljéből átülve minden forma és kezelőszerv ismerős lehet, ami esetünkben pozitív hatással jár, hiszen jó minőségű anyagokat és fejlett, nagyméretű, fejlett központi multimédiás/navigációs rendszert kapunk. Utóbbi képes teljesen összehangolódni a telefonunkkal, méghozzá mind az Android Autón, mind pedig az Apple Car Play-en keresztül. A magyar menü sajnos ezúttal sem lesz elérhető, de amennyiben elkészül a fordítás, úgy azt csak extra pénzért, opcionálisan kaphatjuk meg.
Ahogyan a konszern legtöbb modelljének, úgy az új Tourannak is az MQB platform adja az alapját, ami az elődhöz képest 62 kilós fogyókúrát is hozott magával, javítva ezzel a hatékonyságot és a dinamikát is. A motortérben kizárólag turbós erőforrásokat találhatunk: az alapot az 1,2 literes 110 lóerős TSI jelenti, míg a középső lépcsőt benzines fronton a hengerlekapcsolás lehetőségével érkező 150 tagú ménest mozgósító 1,4 literes jelenti. A legsportosabb változat az 1,8 literes 180 lóerős verzió. Dízelek terén az 1,6 literes szerkezet jelenti a beszállót 110 lóerővel, míg a 2,0 literes verzió két teljesítményszinten, 150 és 190 lóerős változatban lesz elérhető.
A start-stop rendszer minden verzióhoz szériatartozék lesz, de természetesen duplakuplungos automataváltót is rendelhetnek majd a vásárlók – az öt- illetve hatfokozatú manuális szerkezetek helyett –, mely erőforrástól függően hat- vagy hétfokozatú. A Touran amellett, hogy minden változatban erősebb lett, átlagosan 19%-kal takarékosabbá is vált, aminek köszönhetően rögtön az egyterű kategória élvonalába katapultálhatja magát az autó.
A vadonatúj Touran természetesen a biztonság terén is sokat fejlődött, ami főleg a vezetési segédrendszerek fokozott megjelenését takarja. Az adaptív tempomat immár képessé vált a ráfutásos ütközésre figyelmeztetni, sőt, alacsonyabb tempónál be is tud avatkozni, emellett dugóban is magától boldogulhat a típus. A sávtartó és a holttérfigyelő szintúgy megtalálható a palettán, mint a vontatmány-stabilizáló, a kulcsnélküli rendszer esetén láblendítéssel nyitható csomagtérajtót már nem is említve.
A Volkswagen tehát igencsak beerősített az egyterű szegmensben. Az év második felére megérkező új Touranról és frissített Sharanról pedig első kézből tudunk majd beszámolni Önöknek a Genfi Autószalonról, ahol szerkesztőségünk is képviselteti majd magát.