Átlagos fogyasztás, kényelmes futómű, kitűnő árak
A testes hétüléses átlagos használat mellett 7-7,5 liter benzint vesz magához 100 kilométeren. Országúton akár 6 literrel is beéri az Orlandó, míg városban 7, autópályán pedig 8 liter környékére adódhat az átlag. Ezek az adatok ugyan nem rosszak egy hasonló méretű autótól – főleg az 1,8 literes szívómotorral összehasonlítva -, de még így is inkább csak átlagosnak tekinthetőek.
A pozitív összképen ugyan nem javít a futómű, de nagy örömünkre nem is rontja le azt. Az úthibákon kényelmesen átlépő, kellően feszesre hangolt felfüggesztéssel akár még tempósabb kanyarokat is vehetnek a sportos apukák. Egyedül a hirtelen terhelésváltásokra reagál kissé bizonytalan farlendítésekkel a Chevrolet egyterű, amit azonban gyorsan korrigál a menetstabilizáló. A családi modellektől megszokott, kissé plasztikus és talán érzéketlen kormányzás nem róható fel az Orlandónak, hiszen ebben a szegmensben ez az általános.
Az 1,4 literes kis turbós tehát jó választás lehet azoknak, akik Orlandóra vágynak, ráadásul az 5,93 millió forintos alapárhoz már kellemes extrázás is társul. Ettől függetlenül okos döntés lehet az eggyel magasabb LTZ felszereltséggel megvásárolni a hétülésest, hiszen a 6,06 milliós árával ár/érték arányban talán jobban jövünk ki. A folyamatos akcióknak köszönhetően tehát egy igencsak jól felszerelt modellt is könnyedén megkaphatunk már 6 millió forint alatt is, akár a navigációs rendszer 310.000 forintos felárával együtt is. Dízelfronton érdemes lehet elgondolkodni a kétliteres 130 és 163 lóerős verzióban is – érthetetlen módon, azonos áron – kapható erőforráson, hiszen 140.000 forintos felárával hosszútávon kifizetődő lehet.
Konkurensek, összegzés
A híresen jó ár/érték aránnyal rendelkező Renault Grand Scénic komoly ellenfele a hétüléses Chevroletnek, hiszen a 130 lóerős 1.2 TCe motorral és navigációval 6,41 milliós alapáron lehet hozzájutni, amihez szintén rengeteg akciót biztosít a forgalmazó. A Peugeot háza táján az 5008-as lehet a nagy ellenfél, ami a kitűnő, 156 lóerős 1.6 THP-val felszerelve 6,9 millióért kelleti magát, amit szintén lejjebb lehet tornázni különböző kedvezményekkel. A legdrágább konkurens továbbra is minden fronton a Volkswagen, mely ebben a mezőnyben a Tourannal versenyez, és az 1,4 literes 140 lóerős motorral felszerelt verzióért alaphangon is 6,5 milliót kell fizetnünk, ami egy korrekt felszereltség esetén már inkább 7 millió. Ez persze nem tűnik soknak, de a német gyártó modelljei esetében nem mérik olyan bőkezűen az akciókat.
Az Orlandó tehát bizonyította rátermettségét, hiszen kiváló praktikumról és funkcionalitásról tett tanúbizonyságot, ráadásul az 1,5 literes turbóval felszerelve szinte minden ponton jól teljesít a hétüléses. Fejlődni persze mindig lehet, például az új fedélzeti rendszert szívesen láttuk volna, de a Chevrolet egyterűje kedvező árával így is a piac egyik legjobb vétele lehet.
Alapadatok | |
Márka: | Chevrolet |
Modell: | Orlando 1.4 Turbo |
Motor felépítési módja: | Soros, turbós benzines |
Hengerszám: | 4 |
Szelepszám: | 4 |
Lökettérfogat: | 1364 cm3 |
Sűrítési arány: | 9,5:1 |
Teljesítmény (max.): | 140 LE (103 kW) / 4900 |
Forgatónyomaték: | 200 Nm / 1850 |
Legmagasabb fordulatszám: | 6400 |
Erőátvitel | |
Tipus: | Elsőkerékhajtás |
Váltómű | Hatfokozatú, kézi |
Futómű | |
Elöl: | MacPherson |
Hátul: | Csatolt lengőkaros |
Kormányfordulat végállástól végállásig | 2.75 |
Fordulókör | 11.3 m |
Fékek | |
Elöl: | b.h. tárcsák |
Hátul: | tömör tárcsák |
Kerekek | |
Abroncs típusa: | Continental SportContact3 |
Méret elöl: | 225/50 R17 |
Méret hátul: | 225/50 R17 |
Karosszéria | |
Hosszúság: | 4652 mm |
Szélesség: | 1875 mm |
Magasság: | 1633 mm |
Tengelytáv: | 2760 mm |
Csomagtartó mérete (min – max): | 458-1499 liter |
Üzemanyagtartály mérete: | 60 liter |
Tömeg | |
Gyári üres tömeg: | 1539 kg |
Tömeg/teljesítmény arány: | 11 kg/lóerő |
Maximális megadott terhelhetőség: | 620 kg |
Menetteljesítmények | |
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): | 11 másodperc |
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): | 10.32 másodperc |
Végsebesség: | 200 km/h |
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: | 40.8 km/h |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: | 2450 főtengelyfordulat/perc |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: | 3180 főtengelyfordulat/perc |
Zajszint | |
Alapjárat: | 42.2 dB |
100 km/h-nál: | 63.5 dB |
130 km/h-nál: | 65.9 dB |
Fogyasztás | |
Tesztfogyasztás: | 7.5 liter/100 km |
Fogyasztás (gyári): | |
Város: | 7.6 liter/100 km |
Országút: | 5.4 liter/100 km |
Vegyes: | 6.2 liter/100 km |
Árak | |
Alapár: | 5 930 000 Ft |
Tesztautó ára: | 6 370 000Ft |