Kezdőoldal / Hírek / A Renault bevállalta – ilyen lesz az Espace buszlimuzin
/ '); ?>
A Renault bevállalta - ilyen lesz az Espace buszlimuzin

A rombuszos francia gyártó nem ül a babérjain, így a Genfben bemutatott Twingo és a nemrég leleplezett vadonatúj Trafic mellett gőzerővel dolgoznak az Espace legújabb generációján is, melyen már csak az utolsó simításokat kell elvégezni, hogy a kevesebb, mint egy hét múlva esedékes Párizsi Autószalonon végre bemutatkozhasson.

A 2014-es év nagyon fontos a Renault számára, hiszen több húzómodelljük is új generációba lép. A számunkra legfontosabb és leginkább várt újdonság pedig egyértelműen az Espace, amelyről eddig nem szolgáltattak túl sok információval, így az egyetlen kiindulási alapunk a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatkozott Initiale Paris koncepció volt. Eddig.

Renault Espace buszlimuzin

Bevállalósak voltak a franciák

Most viszont az internet eszméletlen gyorsaságának köszönhetően már az egész világ láthatja azokat a képeket, melyeket a francia márka dobott be a köztudatba a bemutató előtt. Az autó bizony meglepően merész hasonlóságot mutat a tavalyi tanulmányautóval. A sorozatgyártásra finomított formaterv továbbra is rendkívül dinamikus, sőt néhány crossoveres tulajdonságot is felfedezhetünk rajta.

Az első és legfontosabb kérdés, ami felmerül a bevállalós újításokkal kapcsolatban pedig az, hogy mennyit áldoztak a praktikumból a sportosság és a divat oltárán. Az üvegfelületek például a magasabb övvonalnak és a C-oszlopnál elkeskenyedő oldalablakoknak köszönhetően sokkal kisebbnek tűnnek, így valamelyest veszíthet az eddig sokak által szeretett kilátásából az új Espace.

Renault Espace buszlimuzin

Sportos, és már-már crossoveres formák

Ne fessük az ördögöt a falra, hiszen a formatervezők minden bizonnyal szem előtt tartották az olyan fontos dolgokat, mint a kellő fény biztosítása, ami ebben az esetben egy hatalmas panorámatetővel lehet megoldva. A Renault legújabb padlólemezére, a CFM1-re épülő buszlimuzin utasterében is a legmodernebb megoldásokkal találhatjuk majd szembe magunkat, mindent alárendelve a családnak. Kívül is rengeteg pluszt kaphatunk, mint a minden bizonnyal feláras, ledes technológiával működő első fénytestek.

Az egykor kategóriateremtő Espace legújabb tagjával nagyot szeretne durrantani a francia gyártó, így biztosak lehetünk benne, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a hatalmas egyterűt a képességeik legjavának felhasználásával alkották meg. Mi pedig alig várjuk már, hogy a sportosan elegáns formatervvel ellátott újdonságról minden információ napvilágot lásson.

Előző cikkA legújabb Ford egyterű - bemutatkozott a következő S-Max Következő cikkIsmét frissült a Ford családi autó kínálata: íme a C-Max

ugrás fel