Egyterű hozhatja az új ügyfeleket a BMW-nek

A gyártók általában szeretik a visszatérő vásárlókat, ugyanakkor még jobban kedvelik azt, hogyha a meglévő pártfogóik mellett újabb ügyfelekre tesznek szert. A BMW most elárulta nekünk, hogy melyik típusától várja a jövőben a legtöbb új vevő csalogatását.

BMW 2-es Active Tourer egyterű

Azért BMW maradt így is

Ez pedig egy igencsak érdekes információ, hiszen ez a modell nem más, mint a márka első egyterű típusa, a 2-es Active Tourer. Frank Niederlaender, a BMW termékmenedzsmentjének vezetője egy interjúban árulta el, hogy a családi modell vásárlói mintegy 75%-ban először fognak BMW-t birtokolni életükben. Ez persze nem okoz túl nagy meglepetést, hiszen praktikusságával az Active Tourer bizony a müncheni márka legkevésbé konvencionális tagja lesz.

A BMW-k esetében általában sokkal hangsúlyosabb sportos tulajdonságokat kissé háttérbe helyezve az ötüléses modell sokkal inkább a családi erényekre fókuszál, így nem csoda, hogy a bajorok típusait eddig – éppen emiatt – kevésbé kedvelők most elcsábulnak majd. Ez persze egyben azt is eredményezi, hogy a márka hívei, akik hátsókerékhajtáshoz és hagyományosabb felépítéshez szoktak, rá sem néznek majd az újdonságra.

BMW 2 Active Tourer egyterű

Egyelőre csak a 2-es Active Tourer a BMW igazi egyterűje

Persze azért a BMW-nél sem estek fejre, így hiába az egyterű forma és az elsőkerékhajtás, a három- és négyhengeres motorokkal szerelt Active Tourer csúcsverziója a 225i lesz, melyből 231 lóerőt csiholtak ki a szakemberek. Azonban még ez a változat, valamint az M Sport verzió sem sejteti azt, hogy a hagyományos BMW-ket kedvelők kipróbálnák az új típust – legalábbis a gyáriak szerint.

A kevésbé konvencionális modell azonban remek lehetőséget biztosít arra, hogy a bajorok olyan ügyfeleket csábítsanak magukhoz, akik korábban az egyetlen prémium egyterűt, a Mercedes-Benz B-osztályt, vagy éppen az akár hét üléssel is kérhető Volkswagen Tourant választották. Utóbbi talán meglepő lehet, de egyes források szerint hamarosan érkezhet a 2-es Active Tourer hét üléssel szerelt verziója is, melyet a Párizsi Autószalonon fednének fel a gyáriak.

BMW 2-es Active Tourer egyterű

A praktikusság került előtérbe, de azért sportos az Active Tourer

Ez utóbbi verzió a normál ötüléses változat UKL platformjára épül majd, ám annál hosszabb tengelytávval és magasabb tetővonallal látják majd el a mérnökök. Ha még ez sem lenne elég, akkor az elektromos B-osztálynak ellenfelet állítva, egy konnektorról tölthető hibriden is dolgoznak a németek, mely azonban legkorábban 2015-ben mutatkozhat majd be.