A legerősebb Qashqai - 163 lóerős motor a családi SUV-ban

A Nissan kisebbik családi SUV-ja, a Qashqai hatalmas sikereknek örvend, aminek legegyértelműbb jele, hogy az Angliában készülő típusból nemrég rakták össze a kétmilliomodik darabot. Erre a tettre pedig csupán 8 évre volt szüksége az autónak, amely után kapkodnak a vevők. Az első generáció sikerei után a nem is olyan régen bemutatkozott második széria is töretlenül halad a felfelé vezető úton. Azért, hogy ez így is maradjon, a japánok ezúttal egy új erőforrással kedveskednek a vásárlóknak.

Nissan Qashqai családi SUV

A formák már eddig is elég agresszívak voltak

Ugyan már a második generáció bemutatásakor beharangozták, hogy érkezni fog egy izmosabb hajtáslánc is, hiszen a modell piacra lépésekor a legerősebb verzió az 1,2 literes DIG-T turbómotor 115 lóerős variánsa volt. A paletta csúcsát eredetileg a japánok 1,6 literes turbósának 150 lóerős verziója foglalta volna el, azonban időközben a Nissan emberei további 13 lóerőt csiholtak ki a motorból, így a jövőben akár 163 tagú ménessel is gazdálkodhatnak majd a sportosságra vágyó Qashqai tulajok.

Az EU6-os környezetvédelmi normákat is teljesítő egység 240 Nm csúcsnyomatékkal gazdálkodik, melyet igen széles skálán, 2000-4000-es fordulat között képes nyújtani. A vegyes fogyasztási adatok tekintetében a gyáriak 5,8 litert ígérnek, ami a kisebbik, 1,2 literes megoldáshoz képest csupán két deciliterrel több. Menetdinamikai szempontból sem vall szégyent az autó, hiszen a 0-100 km/h-s sprintet 9,1 másodperc alatt tudja le, miközben végsebessége elérheti a 200 km/h-t is, ami bizony figyelemre méltó a családi SUV-k között.

Nissan Qashqai családi SUV

Ezentúl a sportosabb vásárlóknak is kedvez a Qashqai

A hazai importőr nem tétlenkedett, máris beárazta az újdonságot: az új csúcsmotor az 1.2 DIG-T egységnél a listaárak szerint 700 ezer forinttal kerül többe, viszont az egyetlen, 110 lóerős 1.5 literes dízelnél így is olcsóbb 90 ezer forinttal, ugyanolyan felszereltséggel. Mindent egybevetve tehát ez annyit jelent, hogy az alapfelszereltségű Qashqai 1.6 DIG-T nyakában 6,2 millió forintos árcédula lóg, míg a csúcsváltozat 7,9 millióért hozható el. Az importőri akció keretien belül viszont most olcsóbban is hozzájuthatunk az újdonság esetében kizárólag elsőkerékhajtással és hatfokozatú kézi váltóval rendelhető crossoverhez: már 5,79 milliótól elvihetjük a legerősebb Qashqait.