Kezdőoldal / Hírek / Már hétszemélyes változatban is kapható a Mercedes-Benz Citan
/ '); ?>
Már hétszemélyes változatban is kapható a Mercedes-Benz Citan

A Mercedes-Benz Renault-val kötött egyezségének szüleménye volt a Citan, melyet a németek a Kangoo alapjait felhasználva dobtak piacra, hogy helyettesítse a nyugdíjba vonuló Vaneot. Az átszabott francia mind személy-, mind kisáruszállító változatban elérhető volt eddig, ám a családosoknak kedvezve most bemutatkozott a hétszemélyes változat is.

Mercedes-Benz Citan dobozos

Elfér az egész család

A szemből igazi Mercedeses stílusjegyeket viselő dobozos belül szinte mindenben megegyezik a Renault Kangooval, olyannyira, hogy egy helyen is készül a két modell. A 3,94, 4,32 és 4,71 méteres változatok közül a hétszemélyes változat természetesen az utóbbi, leghosszabb kivitelben készül, mely pontosan 4705 milliméteresre nyúlik, ezzel teret nyitva a plusz két ülés beszerelése előtt.

Az extra ülések mögött még így is 300-400 liter közötti hely maradhat, amely az összes ülés lehajtásával akár 3,5 köbméteresre duzzasztható. A biztonsági teszteken elsőre kissé bizonytalanul vizsgázó Citan végül javítani tudott, így 4 csillagos eredményével elfogadható biztonságot ígér a családnak.

Mercedes-Benz Citan dobozos

Tágas

Az autót a Renaulttól érkező, 1,5 literes 75 vagy 110 lóerős gázolajos erőforrás hajthatja, amelyek közül utóbbi 240 Nm maximális forgatónyomatékra képes. A benzinesek terén szintén a franciáktól származó motort találhatunk, méghozzá az 1,2 literes turbóst, mely 112 lóerővel feszíti a kerekeket.

A Mercedes dobozosa tehát ezentúl 7 személyesként is elérhető, ami a nagycsaládosok számára külön öröm lehet, amennyiben hajlandóak megfizetni az orron található nagy csillag felárát, ami a Citan esetében sajnos semmi egyéb pozitívummal nem kecsegtet a megítélésen kívül.

Előző cikk50 éves a Ford Transit kisbusz - rengeteg kalandot élt át Következő cikkÍgy teljes a kép - bemutatkozik a dobozos Ford Tourneo és Transit Courier

ugrás fel