Mercedes-Benz Citan Kombi egyterű törésteszt

A Mercedes-Benz Citan Kombit először 2013 áprilisában tesztelte az Euro NCAP, és akkor három csillagot kapott. Akkor a Mercedes-Benz jelezte, hogy szeretne javítani az autó biztonsági teljesítményén, különösen azzal, hogy bevezetik az oldallégzsákokat, és megkönnyítik a gyermekülések beszerelését. Ezen túl az utasoldali üléshez is jár biztonsági öv becsatolására figyelmeztető rendszer,és az Euro NCAP követelményeinek megfelelő sebesség korlátozó rendszert is szerelnek az autóba. Ezek a változások már gyártásba kerültek, és az Euro NCAP újraértékelte a jármű eredményeit. Azon a területen ahol nem változtattak az autón, az eredeti eredmények maradtak érvényesek.

Felnőtt utas – 29 pont / 79%

Az utastér stabil maradt a frontális ütközés folyamán. A bábu érzékelői szerint jó eredményt ért el az autó a vezető és az utas térdének és combcsontjának védelmére. Az eredmények azt mutatták, hogy eltérő méretű utasokkal, és eltérő üléspozíciók esetén a műszerfal egyes elemei veszélyt jelenthetnek az utasok térdére és combcsontjára. A bábu érzékelői csekély védelmet mutattak a vezető mellkasát ért nyomás ellen. A Mercedes-Benz változtatásai sikeresek voltak, így az oldallégzsákkal felszerelt Citan maximális pontszámot ért el az autóval történő oldalütközés esetén, és a test egész területén jó védelmet nyújt. Az oszloppal történő ütközés esetén az oldallégzsák korrektül működött, ám a mellkas védelmére így is csak csekély védelmet nyújt az autó. Keletkezett egy rés a b-oszlop és a tolóajtó első része között. Ez a rés kisebb lett, mint az eredeti tesztnél, azonban így is járt érte a büntetés. Egy ráfutásos baleset esetén az első ülések csekély védelmet nyújtanak az ostorcsapás effektus ellen.

Gyermek utas – 40 pont / 81%

A bábuk által mutatott eredmények alapján a Citan maximum pontot ért el a 3 és a 1,5 éves gyermekek védelmére is. A frontális ütközés során a 3 évesnek megfelelő bábu előre történő elmozdulása a menetiránynak megfelelően elhelyezve minimális volt, míg az oldalütközés esetén mindkét bábu megfelelően volt védve a gyermekülésben, minimalizálva a gyermekek fejének belső alkatrészekkel való ütközését. Az utasoldali légzsák nem kapcsolható ki, így a menetiránynak háttal nem lehet gyerekülést elhelyezni az autóban. A Mercedes-Benz változtatásai által az autóval kompatibilis gyermekülések elhelyezése megfelelően lett megoldva.

Gyalogosok – 20 pont / 56%

A gyalogosokra vonatkozó tesztek az előző vizsgálatokból származnak. A lökhárító döntően jó eredményt produkált a gyalogosok lábának védelmére, ám a motorháztető első része a legtöbb területen gyenge védelmet nyújt a medencecsont számára. A motorháztető többi részén megfelelő eredményt ért el az autó, ám ott, ahol általában az elgázolt gyalogos feje ütközik az autóval, nagyrészt gyenge lett a minősítés.

Biztonsági rendszerek – 6 pont / 70%

A Citan alapáron rendelkezik elektronikus menetstabilizálóval, ami megfelel az Euro NCAP követelményeinek. A biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzés mindkét első ülésre vonatkozik, így értékelve lett a teszt során. A vezető által beállított sebességtartó asszisztensek jelzését megváltoztatták a megfelelőre, így szintén értékelve lettek a teszt során.

Mercedes-Benz Citan Kombi egyterű törésteszt: összesen 4 csillag

 

Mercedes-Benz Citan Kombi egyterű Euro NCAP törésteszt mérési eredményei
Frontális ütközés
Fej
Vezető-légzsák érintkezés stabil
Utas-légzsák érintkezés stabil
Mellkas
Utastér stabil
Szélvédőoszlop hátrafelé mozgása 45 mm
Komránykerék hátrafelé mozgása nem mozdult
Kormánykerék felfelé mozgása nem mozdult
Mellkas érintkezés a kormánnyal nincs
Láb felső része, térdek és medence
Merev alkatrészek a műszerfalon Kormányoszlop és gyújtásdoboz, kesztyűtartó
Koncentrált terhelés a térdre Kesztyűtartó
Láb alsó része és lábfej
Lábtér sérülése nincs
Pedálok hátrafelé mozgása Kuplung – 86 mm
Pedálok felfelé mozgása Kuplung – 17 mm
Oldalütközés
Fejet védő légzsák Igen
Mellkast védő légzsák Igen
Ostorcsapás effektus
Ülés leírása Alap, szövet, 4 irányban manuálisan állítható
Fejtámla típusa Reaktív
Geometriai értékelés 0,5 pont
Tesztek
Súlyos ütközés 2,2 pont
Közepes ütközés 2,4 pont
Kis ütközés 2 pont
Gyermekvédelem
kor 1,5 3 éves
értékelés 12 pont 12 pont
Ülés típusa Britax Baby-safe ISOFIX Roemer Duo Plus
Pozíció Menetiránynak háttal Menetiránynak megfelelően
Rögzítés ISOFIX és lábtámasz ISOFIX és lábtámasz
Frontális ütközés
Fej előre mozdulása Védve Védve
Fej gyorsulása
Mellkas nyomása
Oldalütközés
Fej védelme Védve Védve
Fej gyorsulása
Biztonsági asszisztensek
Sebességtartó asszisztensek
Elérhető
Sebesség információk
Sebességtartó asszisztens (manuális) Átment
Elektronikus menetstabilizáló
ESC Átment
Biztonsági öv becsatolására figyelmeztetés
Sofőr és első utas Átment
Hátsó utasok Nem elérhető

Forrás, részletes leírás, képek és videók: Euro NCAP