Kezdőoldal / Teszt / Citroën Berlingo Multispace XTR 1.6 HDi teszt – Kisáruszállítóból egyterű
/ '); ?>
Citroën Berlingo Multispace XTR 1.6 HDi teszt - Kisáruszállítóból egyterű

Sokszor esnek abba a hibába az emberek, hogy azelőtt ítélkeznek, mielőtt mélyebbre tekintenének. A Citroën Berlingo esetében is ez a helyzet áll fent, hiszen a legtöbbeknek erről a névről még mindig egy kisáruszállító jut eszébe, pedig egyterűként a személyszállítás terén is képes pozitív eredményeket felmutatni.

Érzelemmentes egyterű

Az autók megszállotjaként akármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy minden járművet úgy terveznek meg, hogy azt élmény legyen terelgetni minden méteren. Azonban be kell, hogy lássuk, a vásárlók többsége csak használati tárgyként tekint a négykerekűekre, melyeknek fő funkciója, hogy eljuttassanak minket és a csomagjainkat A-ból B-be. Az autógyártóknak pedig ezt a nagyon fontos szempontot kell szem előtt tartaniuk, amikor megtervezik a termékeiket, nekünk újságíróknak pedig ezen szempontok alapján kell értékelnünk a járműveket.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Nem túl érzelemdús megjelenés

Ezután a bevezető után talán nem mondok újat, ha azt állítom, a Berlingo Multispace személyében is egy ilyen funkcionális, de érzelmektől mentes modellt tisztelhetünk. Még az egyterűek szegmensében is inkább olyan gyakorlati értékeket képvisel, melyek ugyan ebben a kategóriában kifejezetten becsülendőek, azonban nem teszik különösebben vonzóvá az egyébként sokoldalú, praktikus járművet. Mindentől függetlenül a nemrég frissítésen átesett típus tesztünk alatt többször is háttérbe tudott szorítani nála jóval érzelemdúsabb járműveket, például egy kirándulás, vagy egy-egy nagyobb csomag szállítása esetén, így ha nem is a túláradó élmények miatt, de mindenképpen kiérdemelte elismerésünket.

Külső jegyek

A dobozos autó formáját egyébként régi ismerősként köszönthetjük az utcán, hiszen a generációváltások alkalmával már megszokhatott méretnövekedésen kívül nem sokat változott az első Berlingo óta. A ráncfelvarrás alkalmával azonban megkapta a manapság már kötelező elemként jelen lévő LED-es nappali menetfényeket, melyek bár kevéssé illenek a nem túl friss formához, kétségtelenül ellátják kötelező feladatukat a fényszórók alatt.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Doboz forma

Az összkép viszont továbbra is kedvesen bumfordi, hiszen a Berlingót megpillantva az emberek szája általában apró mosolyra görbül, ám ezután gyorsan tovább is lépnek, anélkül, hogy bármiféle érzelmet váltana ki belőlük a Citroën egyterűje. Az ezüstszínű tetősínek, valamint az XTR csomag dekorelemei mellett azonban a kedves családi járműbe egy kis vagányságot is csempésznek az autót körbefogó műanyag védőburkolatok és az autó alatt lévő funkcionális kartervédők. Mindezek a „terepjárós” kellékek ellenére azért erősen kérdéses, hogy az XTR verziót mennyire ajánlatos az aszfaltról letérve kipróbálni.

A kérdésre hamar megkapjuk a választ: minimálisan. A 10 milliméteres emelés ellenére sincs meg a kellő hasmagasság ahhoz, hogy nagyobb akadályokat próbáljunk legyűrni a természetben. Legfeljebb a földutakra letérve jelentenek könnyebbséget a terepes kiegészítők. Erre utalnak a menetstabilizátor forgókapcsolójának funkciói is, mely a normál mód mellett olyan lehetőségeket kínál, mint a havas, homokos és murvás talajra szánt programok, illetve 50 km/h-ig kis kapcsolhatjuk a segédet. Tesztünk során próbálgattuk a különböző beállításokat, ám a Berlingo nem volt képes meghazudtolni elsőkerékhajtását, így nem sok különbséget éreztünk a funkciók között.

Praktikus, családbarát utastér

Már az első ajtónyitásnál feltűnik, hogy a külsővel szemben a Citroën egyterűjének beltere az igazi erőssége. Egyrészt tágasságával, másrészt praktikumával hívja fel magára a figyelmet a Berlingo. A hátsó traktusba való bejutás megkönnyítéséhez választott tolóajtók szintén jól jönnek a kisgyermekes családoknak, hiszen ezt lehetetlen rácsapni a mellettünk parkoló autóra. A fejtér szintén dicséretet érdemel, hiszen az első szélvédőnél még egy polc is helyet kaphatott, ami egyébként kifejezetten praktikus tud lenni.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Tágas utastér

Az első dolog ami feltűnik a kényelmes, ám annál kevesebb oldaltartást biztosító vezetőülésben helyet foglalva, az a teherautós vezetői pozíció, mely a megdöntött kormánnyal együtt egyértelműen érezteti velük, hogy mi is volt az autó eredeti rendeltetése. Ettől függetlenül ergonomikusan vannak elrendezve, és egyszerűen működtethetők a kezelőszervek. A pozitívumok sora a hátsó traktusban is folytatódik. A három különálló fotel dönthető háttámlával rendelkezik, és igény esetén akár ki is lehet szerelni őket. A hátsó sort figyelő tükör, a lehajtható asztalkák, a nagy csomagtér és a külön nyíló hátsó szélvédő miatt újabb dicséretek járnak a francia családi autónak. A hatalmas – az ülések eltávolításával – közel három köbméteresre is növelhető poggyásztér akár kisebb költözésekre is elegendő lehet.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Teherautós üléspozíció

A Berlingo Multispace tehát sok-sok elismerésre méltó megoldást tartalmaz, de sajnos nem lehet teljes az örömünk, hiszen a régi idők Citroënjeit idézve a praktikus ötletek mellé hiányos és hanyag összeszerelési minőség társul. A kisáruszállító változatot idéző folyamatos nyiszogás, és lötyögős burkolatok veszik el a kedvét az utazóknak. Sajnálatos ez, hiszen a viszonylag jól teljesítő szórakoztató rendszer és a kivehető, óriási középső boksz is mind-mind pozitív ítéletre sarkallnának minket, ám a minőségi hiányosságok sajnos többet rontanak az összképen, mint hinnénk.

Takarékos családi egyterű

A Berlingóban megtalálható erőforrás szerencsére ismét a jó irányba dönti a mérleg nyelvét. Az 1,6 literes, 92 lóerős turbódízel teljesen elfogadhatóan hajtja a nagynak látszó kasznit, míg karakterisztikája is egyenletes, és nem jön zavarba alacsony fordulatszám-tartományokban sem – nem remeg be és nem válik kelletlenné.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Nem a belső sáv ördöge

Takarékosság terén sem lehet panaszunk a franciák egyterűjével kapcsolatban, hiszen az általunk megtett közel 1000 kilométer alatt 5,7 literes átlagot produkált száz kilométeren, miközben hosszú autópályás és csordogálós városi szakaszok is nehezítették a dolgát. A zavaróan lötyögős és hosszú utakon járó váltóval ügyeskedve azonban országúti szakaszokon akár öt liter alá is csökkenhet ez az érték.

A futómű kényelmesre van hangolva, a kormányzás pedig puha, mely tulajdonságok hosszú utakon jelentenek igazi előnyt a Berlingo számára, miközben a kanyarokban – magas felépítése folytán is – hamar eléri határait, cserébe viszont a ballonos gumiknak is köszönhetően halkan siklik át az úthibák felett. Ez a halkság sajnos csak a futóműre igaz, mert az utastér autópályás tempónál hosszabb úton már fárasztóra emelkedik a zajok szintje.

Fájdalmas árak

A tágas, praktikus, ám messze nem hibátlan Berlingo Multispace XTR tehát vegyes eredménnyel zár tesztünkön, mely árával sem segít minket abban, hogy a mérleg nyelvét a pozitív irányba fordítsa. A tesztautó ára nem kevesebb, mint 6,225 millió forint, és ha a felesleges extrákat elhagyjuk, akkor sem csökken 6 millió alá az ár, amiért házon belül már megkaphatjuk a kisebb, ám sokkal minőségibb és erősebb motorral felszerelt C4-est is.

Citroën Berlingo Multispace egyterű

Vegyes összképet nyújt

Ha szorosan a kategóriatársakat nézzük, akkor hazánkban a Renault Kangoot emelhetjük ki, mely 90 lóerős dízellel 5,5 millióért kelleti magát. A PSA konszernen belüli testvér, a Peugeot Partner Outdoor ára tesztünk alanyával szinte megegyező, míg a Volkswagen szokásához híven agresszív árpolitikával, ám ennek megfelelő minőséggel 6,7 milliót kér a 102 lóerős 1,6 literes Caddy-ért. A Fiat Doblo-Opel Combo Tour páros pedig hasonló felszereltséggel 5,9 millióban állapodik meg.

Összességében tehát azt kaptuk a Berlingótól, amit vártunk. Óriási utasteret és csomagtartót, praktikus megoldásokat, és egy kedvező fogyasztással és elegendő dinamikával bíró dízelmotort, melyhez sajnos csak egy kellemetlen ötfokozatú váltót párosíthatunk. Az amúgy pozitív összképet tovább rontják az óriási minőségi hiányosságok és a borsos ár, így sajnos nehéz konkrét véleményt formálni a Citroën egyterűjéről.

AlapadatokFutóműKarosszériaMérésekKöltségek
Alapadatok
Márka: Citroën
Modell: Berlingo Multispace XTR HDi 90
Motor felépítési módja: Soros turbódízel motor
Hengerszám: 4
Szelepszám: 8
Lökettérfogat: 1560 cm3
Sűrítési arány: 18.0:1
Teljesítmény (max.): 92 LE (68 kW) / 4000
Forgatónyomaték: 230 Nm / 1750
Legmagasabb fordulatszám: 5000
Erőátvitel
Tipus: Elsőkerékhajtás
Váltómű Ötfokozatú kézi
Futómű
Elöl: MacPherson
Hátul: Hosszlengőkaros
Kormányfordulat végállástól végállásig 3.3
Fordulókör 11 m
Fékek
Elöl: 283 mm b.h. tárcsa
Hátul: 268 mm tárcsa
Kerekek
Abroncs típusa: Michelin Laitude Tour HP
Méret elöl: 205/65 R15
Méret hátul: 205/65 R15
Karosszéria
Hosszúság: 4380 mm
Szélesség: 1810 mm
Magasság: 1862 mm
Tengelytáv: 2728 mm
Csomagtartó mérete (min – max): 547 – 3000 liter
Üzemanyagtartály mérete: 60 liter
Tömeg
Gyári üres tömeg: 1410 kg
Tömeg/teljesítmény arány: 15.7 kg/lóerő
Maximális megadott terhelhetőség: 610 kg
Menetteljesítmények
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): 14.3 másodperc
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): 14.5 másodperc
Végsebesség: 161 km/h
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: 44 km/h
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: 2250 főtengelyfordulat/perc
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: 2930 főtengelyfordulat/perc
Zajszint
Alapjárat: 45.8 dB
100 km/h-nál: 65.8 dB
130 km/h-nál: 70.4 dB
Fogyasztás
Tesztfogyasztás: 5.7 liter/100 km
Fogyasztás (gyári):
Város: 6.2 liter/100 km
Országút: 4.8 liter/100 km
Vegyes: 5.3 liter/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
Árak
Alapár: 5 640 000 Ft
Tesztautó ára: 6 225 000 Ft
Előző cikkMINI Countryman Cooper SD egyterű teszt - Dízel és automata nem jó barát? Következő cikkOpel Vivaro Tour ecoFLEX kisbusz - Egy kétliteres dízeles tesztje

ugrás fel