Az autófejlesztők semmiképpen sem akarnak lemondani arról a rögeszméjükről, hogy létezik a tökéletesen funkcionális és kompromisszumoktól mentes családi autó. Persze nem is lenne könnyű, hiszen a gyártók reklámszakemberei folyamatosan rágják a fülüket, hogy a olyan járműveket gyártsanak, ami újdonságokat hordoz magában, hiszen a meglévő piacok telítettek, és új irányba kell nyitni.
Rafinált kis családi autó
Ezért a szemléletért persze nem ítélhetjük el a gyártókat, hiszen abból élnek, hogy eladják a termékeiket, a mini egyterűk piaca pedig éppen virágzik, így nem csoda, hogy ebbe a szegmensbe szeretnének berobbanni. Nézzük is meg tesztünk alanyát, a Ford B-Maxot. A kis családi autó bizony trükkös megoldásokat alkalmaz, hogy elérje célját. Az alapötlet nem más, mint az, hogy a magasabb üléspozíció miatt nem nyújtjuk ki annyira a lábunkat, így közelebb kerülhetnek egymáshoz az első és hátsó ülések, így pedig a rövidebb tengelytáv ellenére is jut elég lábtér. Emellett még a „buszos” érzet miatt a parkolás is leegyszerűsödik, és a kiszállás is könnyebbé válik, miközben optikailag egy viszonylag nagyautós külsőt kapunk.
Arról nem is beszélve, hogy a Ford könnyedén össze tudja rakni a B-Maxot a már meglévő modellekből. A padlólemez például a Fiestából ismert globális B platform egy változata. A kis család autó így egy kis túlzással az előbb említett kisautó némileg megemelt és megnyújtott verziója, ami így 11 centivel nagyobb annál. A hossz növelésének ellenére a magas felépítés miatt kívülről is szembetűnő a kisautó egyterű mivolta, de a hangsúlyos övvonallal, kidomborított kerékjárati ívekkel és a látványos barna fényezéssel azért pofásnak mondható a kis Ford. Ez persze nem volt még elég a kék oválosoknak, hiszen valamivel ki kell tűnni a tömegből, amit a B-Max esetében a hátsó tolóajtókkal próbáltak elérni.
Kompromisszumos utastér
Persze mielőtt azt gondolnánk, hogy ezzel a tulajdonsággal a legfunkcionálisabb versenyzővé vált tesztünk alanya, azért nézzük meg a többi részletet is. A 4077 milliméter hosszú jármű utasterének méreteit megvizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy míg hosszában és a fejtér tekintetében bőséggel akad helyünk, addig szélességben kissé szűkös a rövid ülőlapokkal megáldott hátsó traktus. Mindez persze a B-oszlopok hiányában megvastagított ajtóknak és kerteknek köszönhetőek, ami szükségszerű a tolóajtós megoldás mechanikájának és a szerkezeti merevség megőrzésének céljából. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lesz kompromisszummentes az együttélés: a nyílások nem lettek nagyobbak, ráadásul nagy erő kell a sínen mozgó nyílászárók megindításához. Másrészt dicséretes, hogy bár az ajtók egymásra zárnak, mégis külön-külön is nyithatjuk őket.
Ha továbblépünk az autó hátulja felé, azt gondolhatnánk, hogy a nem túl mély, ám öblös csomagtartó elnyeli a cuccainkat, a valóság azonban nem ezt mutatja. A maga 318 literes értékével bizony csalódást okoz a B-Max, ráadásul a hátsó üléssor tologatásával sem tudjuk bővíteni a helyet. A hagyományosabb megoldást, azaz a hátsó pad ledöntését választva már jobban érezhetjük magunkat, hiszen sík rakodóteret kapunk, aminek pakolásánál a tolóajtók is praktikusak lehetnek, hiszen jobban be tudunk hajolni az utastérbe.
A tolóajtók csodáján túl nem szolgál meglepetésekkel a kis családi autó. A vezetőülésből körülnézve a megszokott Fordos elemekkel találkozhatunk, mint a szellőzőrostélyokkal közrefogott, gomboktól hemzsegő Sony hifi, és a felette lévő aprócska színes kijelző, ami annál élesebben mutatja a tolatókamera képét. Az anyagok minőségére nem lehet panaszunk, és az összeszerelés is tisztességes. Az első ülések kényelmesek, és B-oszlop hiányában ezekből húzzuk elő a biztonsági övet is. Ötletes megoldás, hogy a háttámlák könnyen tisztítható, ám kissé karcolódó gyerekálló műanyag borítást kapott. Az első könyöktámasz viszont kissé keskenyre és rövidre sikerült.