Hajnalban indultunk útnak, egy hideg, esős téli napon, melyet senki nem szeret igazán. A zord időjárás egyből ébredésre bír minket, amikor kilépünk a kapun. Nem kíméli az embert, ugyanakkor jobb napot talán nem is választhatnánk egy kis családi egyterű kipróbálására, hiszen ezeknek az autóknak az egyik legfőbb feladata, hogy tulajdonosát, és annak szeretteit minden körülmények között védje és ápolja. Az Opel kis családi járműve, a Meriva pedig nem okozott csalódást számunkra a római menetpróbán.
Divatosan megújuló családi egyterű
A németek autói eddig is híresek voltak robosztusságukról, de a TÜV ezt most még inkább alátámasztotta, ugyanis a két évesnél nem idősebb autók meghibásodási statisztikái alapján a típus második generációja a legmegbízhatóbbnak járó címet szerezte meg. Persze ez önmagában még nem lenne elég ahhoz, hogy magához édesgesse a vásárlókat, így a modellciklusának derekán az Opel formatervezői megpróbálták még vonzóbbá tenni az eddig sem csúnya kisautót.
Azt persze senki nem várja egy egyterűtől, hogy a dizájn oltárán áldozza fel a praktikumot, ám a családi Opel a maga módján mégis megpróbál a trendek nyomába eredni, és azt kell mondanunk, hogy egy ügyes konfigurációval karöltve nem is hiába. Az első fényszórók leginkább a nagymadarak éles tekintetét idéző formái, vagy a kissé átrajzolt, és gyönyörűen sikerült hátsó lámpatestek látványos elemei a Merivának, míg a szépen meghúzott, krómmal díszített övvonal már csak hab a tortán. Ha ez sem lenne elég, akkor villámos társunkat akár egyedi, 18 colos felnivel, vagy akár a fekete és a sötétkék között játszó fényezéssel is megbolondíthatjuk.
Továbbra is hatalmas utastér
Az igazán fontos tulajdonságok azonban a lemezek alatt lapulnak, hiszen a kis Opel legfőbb erényei a sokoldalúság és a praktikum, amit nem is vitathatunk esetében. Az autó különlegességének mondható egymással szemben, 84 fokos szögben nyíló ajtókat lehet kritizálni, ám a valóságban megszokás után jó szolgálatot tehetnek, hiszen könnyebb ki- és beszállást biztosítanak, és a gyerekek számára jobban hozzáférhetővé teszi a hátsó üléseket. Az alapból 400 literes csomagtartót a hátsó fotelek ledöntésével akár 1,5 köbméterig is bővíthetünk, miközben az ülések beállításának rengeteg variációs lehetősége minden helyzetre megoldást nyújthat.
A Meriva kis külső méreteihez képest hatalmas térrel szembesülünk beszállás után, ami igaz mind az első, mind a hátsó üléssorra. Az ergonómiára nem lehet panasz, a kényelmes ülésekből körbepillantva a márkától megszokott gombrengeteggel találhatjuk szembe magunkat, melyek zonban egy kis megszokás után könnyedén kezelhetővé teszik a Merivát. Ami viszont újdonságot jelent, az a jobb összeszerelés, és a kategóriaátlagnál jóval jobb minőségű anyagok használata.
A vezetéstámogató rendszerek terén nem lépett előre a kis egyterű, ami egy kis csalódásra adhat okot, hiszen például a Mokkában már megtalálhatóak ezek az innovációk. Részben azonban kárpótol minket az Opel a központi rendszer fejlesztéseivel, mint a hangvezérlés, és a mobiltelefonos applikációk kezelése az autó interfészén keresztül. Az USB csatlakozóval is rendelkező hifi hangzását akár a konkurensek drágább rendszerei is megirigyelhetik, miközben az olyan extrák, mint a tempomat, az automata ablaktörlő, a tolatókamera, vagy a bluetooth-kihangosító természetesen szintén elérhető a Merivához.
Problémás dízel
A menetpróbán két hajtáslánccal is próbára tehettük a frissített egyterűt, de az Opel emberei a szentgotthárdi 1,6 literes gázolajos verzióra helyezték a hangsúlyt – hibásan. A Zafirában már kipróbált motor a Merivában a későbbiekben 110 lóerős kivitelben és 3,8 liter/100 kilométeres gyári fogyasztással kecsegtetve is bemutatkozik majd. Amire a legbüszkébbek a németek az talán nem is az Euro 6-os környezetvédelmi normák teljesítése, hanem a dízelek Achilles-inának tartott kulturáltság. Mi sajnos ezt nem igazán tapasztaltuk, és a hanghatások mellett ráadásul, ha nem is zavaró szinten, de továbbra is fennáll a gázolajosokra jellemző rezonancia.
Persze afelől ne legyen kétségünk, hogy az öregecske 1,3 és 1,7 literes blokkoknál minden tekintetben jobb a hazánkban gyártott dízel, de karakterisztikája a gyakorlatban nem sikerült a legjobbra. Körülbelül 1500-as fordulatig gyengélkedik a motor, majd 1800-nál kezd felélénkülni, ám miután erőre kapott, a gyorsítási kedv ugyanolyan hirtelenséggel zuhan vissza a mélybe, ahogyan megérkezett. Ez persze nem csoda, hiszen a szűk intervallumban tetőző nyomatékgörbét látva alig van olyan munkapont, ahol a legjobb teljesítményét nyújtja az 1,6 literes dízel, aminek eredményeképpen a hatfokozatú váltót gyorsan kapcsolgatva kell a helyes fokozatot megtalálnunk, ha nem akarjuk, hogy elerőtlenedjen az erőforrás.
Öröm az ürömben, hogy a villámos gyártó nemrégiben 50 millió eurót fektetett a sebességváltóik fejlesztésére, amik ennek köszönhetően kisebb belső súrlódásúak, valamint pontosabban és puhábban kapcsolhatóak lettek. A Merivában is megtalálható hatfokozatú manuális szerkezet karja így nagyon puhán siklik a kulisszájában, és ugyan továbbra is hosszú úton jár, a kettes fokozat már mindenhonnan könnyedén kapcsolható.
Kitűnő benzines, kellemes automataváltóval
Mindezt átélve ültettek át minket az 1,4 literes benzines turbómotorral szerelt verzióba, ami a dízel után olyan volt, mint egy hosszú és fárasztó nap utáni kiérdemelt pihenés. A karakterisztikája egyenletesen teljesedik ki, miközben izgalmas hangok törnek elő a kipufogóból, és értékelhető gázreakciót kapunk. A 120 és 140 lóerős erőforrás már ismert, ám a 310 ezer forintot kóstáló hatfokozatú automataváltó újdonság, és ahhoz képest, hogy robotizált szerkezetről van szó, meglepően simán és gördülékenyen kapcsol. Az egyetlen negatívuma talán a hirtelen stílusváltásokra történő lusta reakciója, ám a valóságban ez sem okoz nagyobb problémákat, így könnyű szívvel javasoljuk. Szaporíthatnám még a szót, de a lényeg az, hogy a benzines sokak számára jobb választás lehet a dízelnél, még az 1-1,5 literes fogyasztástöbblet ellenére is.
A kellően könnyű, ám ennek ellenére jól súlyozott kormányzást, és az ügyes futómű-beállításokat szintén dicséret illeti. A kissé feszes felfüggesztés a rövid úthibákon – főleg hátul – hajlamos a felütésekre, de ennek ellenére magabiztosságot kölcsönöz a sofőrje számára a Meriva, miközben az arany középutat járja a komfortosság és a stabilitás között.
A frissített Meriva tehát összességében pozitív csalódást okozott, ugyanis kategóriájához mérten mind vezetési élmény, mind pedig használhatóság terén az átlag fölött teljesít, így pedig bármilyen korosztály számára megfelelő választás lehet. Az 1,4 literes, 100 lóerős benzinessel szerelt alapváltozat 3,73 millió forintról indul, míg a szintén 1,4 literes ám 120 lóerős turbós bő 1 millióval drágábban, már 4,76 millióért kelleti magát. A szentgotthárdi szívvel szerelt 136 lovas dízelhez bőséges felszereltséggel 5,4-5,7 millió között juthatunk hozzá. Ez utóbbit a hazai tesztautó megérkezésével részletesebben is vallatóra fogjuk majd, hiszen a Meriva menetpróba alkalmával mutatott kiváló tulajdonságai talán a hosszabb távú próbán a gázolajos verzióban is kamatoznak.
Alapadatok | ||
Márka: | Opel | Opel |
Modell: | Meriva 1.4 Turbo | Meriva 1.7 CDTI |
Motor felépítési módja: | Soros, turbós benzines | Common rail soros turbódízel motor |
Hengerszám: | 4 | 4 |
Szelepszám: | 4 | 16 |
Lökettérfogat: | 1364 cm3 | 1686 cm3 |
Sűrítési arány: | 9,5:1 | 16.5:1 |
Teljesítmény (max.): | 140 LE (103 kW) / 4900 | 130 LE (96 kW) / 4000 |
Forgatónyomaték: | 200 Nm / 1850 | 300 Nm / 2000 |
Legmagasabb fordulatszám: | 6500 | 5000 |
Erőátvitel | ||
Tipus: | Elsőkerékhajtás | Elsőkerékhajtás |
Differenciálmű | Nyitott | |
Váltómű | Hatfokozatú, kézi | Hatfokozatú kézi |
Futómű | ||
Elöl: | MacPherson | MacPherson |
Hátul: | Csatolt lengőkaros | Csatolt lengőkaros |
Kormányfordulat végállástól végállásig | 2.5 | 2.5 |
Fordulókör | 11 m | 11 m |
Fékek | ||
Elöl: | 308 mm átmérőjű b.h. tárcsák | 308 mm átmérőjű b.h. tárcsák |
Hátul: | 265 mm átmérőjű tárcsák | 265 mm átmérőjű tárcsák |
Kerekek | ||
Abroncs típusa: | Continental SportContact3 | Continental SportContact 3 |
Méret elöl: | 225/40 R18 | 225/40 R17 |
Méret hátul: | 225/40 R18 | 225/40 R17 |
Karosszéria | ||
Hosszúság: | 4288 mm | 4288 mm |
Szélesség: | 1812 mm | 1862 mm |
Magasság: | 1615 mm | 1615 mm |
Tengelytáv: | 2644 mm | 2644 mm |
Csomagtartó mérete (min – max): | 400-1500 liter | 397 – 1496 liter |
Üzemanyagtartály mérete: | 54 liter | 54 liter |
Tömeg | ||
Gyári üres tömeg: | 1320 kg | 1430 kg |
Tömeg/teljesítmény arány: | 9.43 kg/lóerő | 11 kg/lóerő |
Maximális megadott terhelhetőség: | 620 kg | 510 kg |
Mért tömeg, vezető nélkül, teli tankkal: | 0 kg | 0 kg |
Menetteljesítmények | ||
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): | 10.3 másodperc | 9.9 másodperc |
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): | 10.5 másodperc | 10.3 másodperc |
Végsebesség: | 196 km/h | 196 km/h |
Fékút 100-0 km/h (mért): | 38.1 méter | 0 méter |
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: | 44 km/h | 57 km/h |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: | 2250 főtengelyfordulat/perc | 1750 főtengelyfordulat/perc |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: | 2900 főtengelyfordulat/perc | 2300 főtengelyfordulat/perc |
Gyorsulás | ||
0-40 km/h: | 2.5 mp | 0 mp |
0-60 km/h: | 4.6 mp | 0 mp |
0-80 km/h: | 6.9 mp | 0 mp |
0-100 km/h: | 10.54 mp | 0 mp |
0-120 km/h: | 15.3 mp | 0 mp |
Negyed mérföld (402 méter): | 17,2 mp @ 127,5 km | |
Rugalmasság | ||
60 – 100 km/h IV. fokozatban: | 9.03 mp | 0 mp |
80 – 120 km/h V. fokozatban: | 12.47 mp | 0 mp |
80 – 120 km/h VI. fokozatban: | 0 mp | 0 mp |
80 – 120 km/h legmagasabb fokozatban: | 0 mp | 0 mp |
Fékút | ||
50-0 km/h: | 0 méter | 0 méter |
100-0 km/h: | 38.13 méter | 0 méter |
Zajszint | ||
Alapjárat: | 43.7 dB | 48.1 dB |
100 km/h-nál: | 66.4 dB | 66.3 dB |
130 km/h-nál: | 68.9 dB | 68.9 dB |
Fogyasztás | ||
Tesztfogyasztás: | 9.4 liter/100 km | 6.2 liter/100 km |
AutoPult normakör (min.): | 7.3 liter/100 km | 5.5 liter/100 km |
Környezetvédelmi besorolás: | 0 | 0 |
Mérési körülmények: | 24 Celsius fok; szélcsend | |
Fogyasztás (gyári): | ||
Város: | 8.8 liter/100 km | 6.4 liter/100 km |
Országút: | 5.4 liter/100 km | 4.5 liter/100 km |
Vegyes: | 6.7 liter/100 km | 5.2 liter/100 km |
CO2-kibocsátás: | 156 g/km | 138 g/km |
Árak | ||
Alapár: | 0 Ft | 4 899 000 Ft |
Tesztautó ára: | 0 Ft | 6 488 000 Ft |