Kezdőoldal / Teszt / Első osztály – Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz teszt
/ '); ?>
Első osztály - Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz teszt

A fontos, gazdag emberek közül legtöbben egy hatalmas luxus szedánt használnak, ha a földön szeretnék falni a kilométereket, miközben elfeledkeznek arról, hogy egy kisbusz is képes lehet ugyanazt a kényelmet nyújtani, még nagyobb helykínálat mellett. Sőt, a tárgyalások lebonyolítása is jóval könnyebben kivitelezhető egy ilyen jellegű járműben, hiszen alaphangon is egy, de inkább két fővel többen férnek el benne, ráadásul akár egymással szemben is. Eddig azonban nem volt túl sok alternatíva ebben a szegmensben, hiszen a Volkswagen Multivan minden kihívóját könnyedén utasította maga mögé, egészen mostanáig.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Oldalról nem lehet csodát tenni vele

Be kell látnunk ugyanis, hogy hiába az alapos ráncfelvarrás, a Volkswagen luxusbusza kezd megöregedni lassacskán, amit a Mercedes-Benz kihasználva piacra dobta a vadonatúj V-osztályt, amivel könnyedén harcba szállhatnak a Multivannal. Sőt, a stuttgartiak újdonsága le is lépi ellenfelét, hiszen a V képes egyszerre felvenni a praktikus családi autó és az igazi prémium kisbusz szerepét is. Mindezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy 6, 7 vagy akár 8 utasát is képes síri csendben és hatalmas kényelemben – megfelelő motorválasztással akár 200 km/h felett is – eljuttatni úti céljához. Ugyanakkor nem csak a komfort terén nyújt maradandót, hiszen aktív és passzív biztonsági rendszerei és végeláthatatlanul hosszú opciós listája is egyedülálló, menetdinamikai képességeiről nem is beszélve.

Erőforrás, fogyasztás

Nemrégiben már volt szerencsénk a –osztályhoz egy rövid próba erejéig, melyről Önök is olvashattak oldalunkon. Akkor már megemlékeztünk az autó külső ismertetőjegyeiről, így most erről inkább beszéljenek a képek, mi pedig térjünk rá a tesztautónkban található erőforrásra. Az előző, 163 lóerős példány után most a V 250 BlueTEC csúcsmodellhez volt szerencsénk, mely amellett, hogy egyedüliként teljesíti az EU6-os környezetvédelmi normákat, túltöltéssel képes akár 204 lóerőt és 480 Nm-t az aszfaltra juttatni. Mit is jelent ez? A Mercedes jól ismert, duplaturbós 2,14 literes dízelje alaphelyzetben „csupán” 190 lóerőt és 440 Nm csúcsnyomatékot ad le, amint azonban – kivéve, ha ECO üzemmódba állítjuk a váltóvezérlést – padlógázt adunk, felszabadul a plusz 14 lóerő és 40 Nm. Így a szériában járó hétsebességes, start-stop rendszerrel ellátott bolygóműves automataváltóval karöltve a típus azonos menetteljesítmények mellett képes akár 3 literrel is alulmúlni elődje, a Viano háromliteres V6-os, 224 lóerős csúcsváltozatának fogyasztását.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Hátul is próbálták feldobni

Persze mindezt csak papíron képes nyújtani az óriás, a valóságban azért ne számítsunk ilyen mértékű különbségre, leszámítva talán a városi környezetet, ahol az előző generáció valóban jóval nagyobb étvággyal bírt. Ettől függetlenül persze a fogyasztás egyértelműen csökkent, de a városi körülmények között ígért 6,6 literes átlag elérése szinte lehetetlen feladat – fővárosunkban legjobb esetben is 2, de inkább 3 literrel haladta meg ezt az értéket az autó. A várost elhagyva se számítsunk csodákra, hiszen a hatalmas méretek és a tetemes súly a fizika törvényeinek megfelelően megteszi a hatását, de a 7 literes adat így sem mutat rosszul. Autópályás tempó mellett ismét a 10 literes értékhez közelíthetünk, szerencsére inkább alulról feszegetve, de a legfinomabb pedálkezelés mellett is „csak” 8 literes vegyes átlagot sikerült produkálnunk, ami korrekt eredmény egy ekkora autótól, a gyári adatokat azonban jóval felülmúlja.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Szépek a ledes lámpák

Ha tehát elfelejtjük a katalógusadatokat, elégedettséggel pillanthatunk a központi rendszer által mutatott fogyasztási adatra, viszont a hatótáv szemöldökráncolásra adhat okot, aminek magyarázata nem más, mint a mindössze 57 literes üzemanyagtartály, ami alig 600 kilométerre való gázolaj tárolására elegendő. Ezen azonban könnyedén segíthetünk, méghozzá azzal, ha vásárláskor beikszeljük a nagyobb, 70 literes tankot az opciós listán, némi felár ellenében. Az egyébként nem túl kulturált dízelt a V esetében kiválóan szigetelték le a mérnökök. Az EU6-os minősítéshez szükséges, a prémium szegmensben egyre elterjedtebb AdBlue adalék pótlása már nem jelent problémát – az üzemanyag-betöltőnyílás mellett tehetjük ezt meg. Egy vicces hibát is felfedezhetünk az autóban, melynek oka a gyártó legkisebb szedánjából, a C-osztályból szinte egy az egyben átemelt műszerfal okoz. A személyautóban ugyanis az autó jobb oldalán található a betöltőnyílás, amit a műszeregység is jelez, a V-osztály esetében azonban ez a baloldalon található, a jelzés viszont elmulasztották kijavítani a gyárban.

Dinamikus kisbusz, kiváló menettulajdonságokkal

Egy pillanatra visszakanyarodva a hajtáslánchoz, a V6-os finom gurgulázásának hiányát leszámítva bizony nem sok fogást találni a kétturbós négyhengeresen, ami jókedvűen és könnyeden képes repíteni a hatalmas V-osztályt. Autóstársaink lenéző tekintetére bizony fürge sprinttel képes válaszolni az óriási csillagos, ami alig 9 másodperc alatt képes 100 km/h-ra katapultálni magát. Ehhez persze nagyban hozzájárul a kiváló munkát végző, tökéletesen áttételezett hétsebességes automataváltó is, ami ha akarjuk finoman és korán felkapcsol, viszont ha nagyobbat lépnénk, nem szégyelli kihasználni a motor tartalékait. Bár az előző generáció 224 lóerejéhez képest jobb esetben is 20-at elveszítettünk, ugyanakkor a plusz két sebességi fokozat kiválóan kompenzálja az erőbéli hátrányunkat. A csillagosok továbbra is kitartanak a prémium kisbusz hátsókerékhajtása mellett, melynek bár vannak hátrányai is, előnyei között olyan fontos elemek vannak, mint a kis fordulókör, melynek köszönhetően (a teljes körbe kamerázás mellett) az 5,14 méteres testet viszonylag könnyen manőverezhetjük be kisebb parkolóhelyekre is.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Igazi luxus

A magas pozíció kiváló vezetési élményt nyújt, miközben ki tudja miért, a V-t sokkal személyautósabb, természetesebb érzés terelgetni, mint nagy konkurensét. A meglepően közvetlen és pontos kormányzás valamint a jóindulatú futómű egészen komoly kanyarsebességekre teszik képessé a nagy hodályt. Ehhez persze nagyban hozzájárulnak a kiváló, széles és sportos Continental abroncsok is, miközben a 19 colos felnik ellenére sem ráz a sportosra hangolt felfüggesztés, mely szépen lép át az úthibákon, főleg ha némi terhelést teszünk a hátsó tengelyre – így bizonyítva, hogy utasszállításra termett.

Igazi luxusautó

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Minden részletre figyeltek

Az autóban helyet foglalva az első osztályon érezhetjük magunkat, olyan körülmények között, melyekről egy kisbusz esetében eddig nem is álmodhattunk. A V-ben nem csak a bőrkárpit és a kifejezetten komfortos fotelek bizonyítják ezt, hanem az utastér kivitelezése is, mely még a prémiumok között is bármilyen kategóriában megállná a helyét. Már a menetpróbán is bizonyított a négykerekű, de tesztautónk felszereltsége tovább erősítette benyomásunkat. Mindezt pedig leginkább az „Edition 1” névre keresztelt limitált csomagnak köszönhetjük, melyet kizárólag az újonnan piacra dobott Mercedes-Benzek kaphatnak meg egy bizonyos ideig. Ez a pakk bizony igencsak húzós áron érhető el, ugyanakkor exkluzivitásban nem lehet vele versenyezni, és ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, akkor ár/érték arányban sem nyújt rosszat.

Ezt pedig az egyedi konfigurációk erősítik tovább, mely esetünkben gesztenyebarna nappabőrrel bevont üléseket és műszerfalat, finom fabetéteket, puha szőnyegeket és még a műszerfal felső részét is fehér kontrasztvarrással bevont műbőr összeállítást jelentett. Az Edition 1 csomag tehát önmagában annyi extrát tartalmaz, melyre az importőr már alig 1 millió forintnyi pluszt tudott rápakolni, ami a Mercedes árpolitikáját ismerve nem nevezhető jelentős összegnek – a tesztautóban tehát minden benne volt.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Óriási hely, jópofa dobozkák

Ezt pedig érthetik akár szó szerint is, hiszen a 23 milliós listaárban olyan opciók is szerepeltek, mint az elektromos tolóajtók mindkét oldalon, az elektromos csomagtérajtó külön nyitható szélvédővel, a minden irányban elektromosan állítható, memóriás, fűthető-hűthető első ülések vagy a Comand navigáció számtalan funkcióval, gyönyörű megjelenítéssel és újfajta, „touch”-rendszerű kezelőpulttal. De volt 3 zónás klímánk külön hátsó klímakompresszorral és álló helyzeti fűtéssel, amire a LED-es, intelligens világítási rendszerrel – ami szintén egyedülálló a kategóriában – és a 360 fokos kamerarendszerrel tudunk rátenni még egy lapáttal, amivel még a kerekeket is láthatjuk. Ráadásul akkor még a teljes asszisztens rendszer csomagról nem is beszéltünk, ami magában foglalja a Mercedes szinte összes varázslatát a sávtartótól kezdve a holttér-figyelőn át a távolságtartó tempomatig, amik mind-mind kiválóan működnek.

Helykínálat, árazás, összegzés

Elég csak rápillantani az autóra, és a helykínálattal kapcsolatban fel sem merülnek bennünk kérdések: az 5,14 méter hosszú négykerekű mindhárom üléssora hatalmas teret ad az utasok számára. Igazi luxusbuszhoz méltó módon a két hátsó sor üléseit természetesen szembe is fordíthatjuk egymással, ami az opcionális kihajtható asztalkával karöltve igazi tárgyalótermi hangulatot biztosít a V utasterében. A prémium hangulatról itt is kiváló anyagok gondoskodnak: a finom bőrülések és a rengeteg fabetét igazán magas rangú személyek számára is kielégítő környezetet biztosít. A megbeszélés végeztével pedig a kiemelkedő hangzást nyújtó Burmester hifi hangszóróiból szóló dallamok kíséretében relaxálhatnak a felek. A variációs lehetőségek egyébként szinte végtelenek, és a hátsó „dupla” kalaptartó két összecsukható dobozt is tartalmaz, ami szintén kiváló ötlet.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

Igazi tárgyalótermi hangulat

Prémium ide vagy oda, tökéletes nem létezik, így a V-osztályban is találhatunk néhány hibát. A vezetőtér kevés tárolórekesze például ide tartozik, hiszen ezek hiányában nem tudjuk kézközelben elhelyezni apróságainkat, de a hátsó sorban található középső fotelek forgathatósága is hiányzik. Így ugyanis kénytelenek vagyunk kivenni a súlyos székeket, hogy szembe tudjuk fordítani az üléspadokat egymással, ami bizony megnehezíti az átalakítást – ellenben a konkurens Multivannal szemben, ahol helyben megforgathatjuk az üléseket.

A már előbb is említett 23 milliós vételár hallatán sokaknak fennakadt a szeme, pedig a személyautók kínálatában kutakodva akár a legkisebb Mercedes-Benz kombi, a C-osztály esetében is feltornázhatjuk idáig az árat, a nagyobb E-osztályról már nem is beszélve. Ebből kiindulva pedig azt kell, hogy mondjuk, egyáltalán nincs túlárazva a prémium kisbusz, hiszen bár menetteljesítmények terén talán kevesebbet nyújt az előbb említett kisebb testvéreknél, helykínálat tekintetében többszörösen lekörözi őket, miközben luxusban sem marad el tőlük, sőt! A legerősebb hajtáslánccal szerelt V alapára egyébként „mindössze” 13,9 millió, így józan extrázás mellett valahol a két véglet között megtalálhatjuk az arany középutat.

Mercedes-Benz V 250 BlueTEC kisbusz

A csillagosok nagyon eltalálták a V-osztályt

A Mercedes-Benz V-osztály tehát egyből az élre katapultálta magát a szegmensben és végre képes volt minden tekintetben maga mögé utasítani az eddig egyeduralkodónak számító Volkswagen Multivant. Egészen mostanáig egyetlen kisbusz sem volt képes hasonló kvalitásokat felmutatni a kényelem, a dinamika és a luxus terén – a szemrevaló külsőről nem is beszélve. A régebbi V6-os erőforrás kulturáltsága hiányozhat, azonban a négyhengeres csúcsdízelnek sincs oka szégyenkezésre, hiszen kiválóan mozgatja a nehéz testet. A csillagosok újdonságában igazi élmény az utazás, miközben hibákat csak elvétve találhatunk benne. Az árról felesleges vitát nyitni, hiszen a jót meg kell fizetni, ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a nagy konkurenshez képest azonos felszereltség mellett olcsóbban juthatunk hozzá a Mercedeshez.

Amennyiben Önnek is kisbuszra lenne szüksége, de csak rövid távra, használja ki a kisbuszbérlés.org ingyenes kényelmi szolgáltatását a hatékony és gyors megoldások érdekében!

AlapadatokFutóműKarosszériaMérésekKöltségek
Alapadatok
Márka: Mercedes-Benz
Modell: V 250 BlueTEC
Motor felépítési módja: Soros CR-dízelmotor, 2 turbó
Hengerszám: 4
Szelepszám: 16
Lökettérfogat: 2143 cm3
Sűrítési arány: 16,2:1
Teljesítmény (max.): 204 LE (150 KW) / 3800
Forgatónyomaték: 480 Nm / 1400-2400
Legmagasabb fordulatszám: 4600
Erőátvitel
Tipus: Hátsókerékhajtás
Váltómű 7-fokozatú automata, S/S
Futómű
Elöl: MacPherson
Hátul: Multilink
Kormányfordulat végállástól végállásig 2.85
Fordulókör 11.8 m
Fékek
Elöl: B.h. tárcsák
Hátul: Tárcsafékek
Kerekek
Abroncs típusa: Conti SportContact5
Méret elöl: 245/45 R19
Méret hátul: 245/45 R19
Karosszéria
Hosszúság: 5140 mm
Szélesség: 1928 mm
Magasság: 1880 mm
Tengelytáv: 3200 mm
Csomagtartó mérete (min – max): 1030 liter
Üzemanyagtartály mérete: 57 liter
Tömeg
Gyári üres tömeg: 2145 kg
Tömeg/teljesítmény arány: 10.51 kg/lóerő
Maximális megadott terhelhetőség: 905 kg
Menetteljesítmények
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): 9.1 másodperc
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): 9.4 másodperc
Végsebesség: 206 km/h
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: 56 km/h
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: 1800 főtengelyfordulat/perc
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: 2340 főtengelyfordulat/perc
Zajszint
Alapjárat: 46.1 dB
100 km/h-nál: 63.5 dB
130 km/h-nál: 66.5 dB
Fogyasztás
Tesztfogyasztás: 8.8 liter/100 km
Fogyasztás (gyári):
Város: 6.6 liter/100 km
Országút: 5.6 liter/100 km
Vegyes: 6 liter/100 km
CO2-kibocsátás: 157 g/km
Árak
Alapár: 13 917 950 Ft
Tesztautó ára: 23 700 000 Ft
Előző cikkNyugalmas óriás - Hyundai Grand Santa Fe 2.2 CRDi 4WD aut. teszt Következő cikkDízelt, de melyiket? - Toyota Verso családi autó összehasonlító teszt

ugrás fel