Tetszetős azonban az ergonómia és a kezelhetőség, hiszen minden ott van, ahol keressük (leszámítva a laposan álló, csak magasságában állítható kormánykereket, amely azonban csupán minimális mértékben zavarja csak a vezetési pozíciót). Megnyerő még emellett a volánhoz közel elhelyezett váltókar is.
Bőven találunk ráadásul tárolókat és pohártartókat; nem véletlen, hiszen az Evaliának haszongépjárműs génjei is vannak. A két első ülés között lévő dobozból irattartó és laptoptartó hajtható ki, ugyanakkor kisebb hiányosság, hogy a kesztyűtartónak nincs fedele. Cserébe a nyitott rekesz fölött egy rejtett és zárt tároló található, ami ügyes ötletnek tűnik.
Kényelem elől és hátul
El vannak kényeztetve a hátul ülők is, mivel mindegyik oldalt kényelmesen beszállhatunk a biztonságos tolóajtók segítségével. A második sorban pohártartók és felhajtható asztalkák fokozzák a komfortot, de még a leghátul ülőknek is kijár az italtartó. A harmadik sor utasai ráadásul külön vezérelhető klímaberendezést és levegőrostélyt is kaptak, így mindenkinek jut elég friss levegő.
A helykínálatot hátul sem érheti panasz, a tervezéskor ugyanis ügyesen osztották be a 4,4 méteres hosszt. Középen a 190 centisek is probléma nélkül elférnek, hátul pedig a 180 centinél magasabbaknak csak a lábtérnél kell kompromisszumot kötniük. Szépséghiba a kartámasz hiánya, de a méretes és kényelmes ülések valamelyest kárpótolnak.
Pakolható a csomagtartó is, és ezt a hétszemélyes változatnál is megtapasztalhattuk. Az ülések alatt is van hely, és ha felhajtjuk a leghátsó székeket, valamint előrebillentjük a középső hármat, akkor igencsak bőséges szűk három köbméteres űrt kapunk a szállításhoz. Érdemes tehát nem az ötszemélyes szériaváltozatot kérni, hacsak nem áruszállításra használjuk az Evaliát, hiszen az autó praktikuma így érvényesül igazán.
Ha problémát kell keresni és találni a csomagtartó kapcsán, akkor a hozzáférhetőséget emelnénk ki, az ugyanis szűk parkolókban kellemetlenséget okozhat a mélyről nyíló hatalmas ajtó helyigénye miatt. Vigyázni kell, hogy ne csapjuk oda valaminek…
A hajtáslánc
Az Evaliához 1,6 literes benzines és 1,5 literes gázolajas változat kérhető, mindkét esetben 110 lóerőt kapunk a modell alá. Ha választhatunk, akkor érdemes a drágább 1,5 literes dCi-t kérni, mivel hiába van élettel tele a benzines és hiába megbízható a darab, a kétkedők jobban járnak a dízellel. A váltásról öt- és hatfokozat gondoskodik, a tesztautót pedig a minőségi hatfokozatú váltófokozat irányította.
A hengerenként kétszelepes motor a Renault-tól származik, meglepetéseket ezért nem tartogatott egyikünk számára sem. A motor kulturáltan és halkan jár, ráadásul alacsony fordulatszámon is magas a nyomatéka, korrekt az ereje és kedvező a fogyasztása. A dízeles változat rendkívül tetszetősen húzza az üresen 1,3 tonnás Evaliát, és 12 másodperc alatt gyorsítja fel százra kocsit, valamint 160 kilométer per órás végsebességet érhetünk el a segítségével.
A száguldozást kicsit hátráltatja az autópályán megemelkedő fogyasztás és a hangos működés. A szélzaj erős a nagyobb sebességnél, és a szigetelésen is éreztük, hogy nem luxuscélokat igyekszik kielégíteni. A kellemes utazótempó 110-120 kilométer per óránál éri el a maximumot, a zajszint ekkor még ugyanis elfogadható, és baráti a fogyasztás (6-6,5 liter) is. 130 kilométer felett az étvágy már inkább 8 literes, tehát érdemes csínján bánni vele; országúton 5,5-6 litert, a városban 6,5-7 litert mértünk.
Barátságos menettulajdonságok
Kicsit meglepődtünk, de azért nem kellett tátott szájjal konstatálni az Evalia tisztességes menettulajdonságait. Nem vártunk kiemelkedő teljesítményt az alacsony súlypont, a merevtengelyes futómű, a szélesség kontra magasság arány, a dobfékkel operáló hátsó fékrendszer vagy a mindössze 175 milliméter széles 14 colos abroncsok miatt.
A csalódás mégis kellemes volt, és az ügyes beállítás, na meg az alacsony súly miatt az Evalia stabilan mozog. Sportos menettulajdonságot ettől még ne várjunk, de a modell korrekten kanyarodik és áll meg, valamint kiszámítható és biztonságos menetstabilizáló rendszert is kapunk magunk alá. Elfogadható a rugózás is, persze a hátsó futómű laprugói az úthibákat nem mindig vezetik százszázalékosan (oda se neki).
Az árak
A Nissan egyetlen felszereltségben kínálja az Evaliát, és az extrák sem éppen kiugróak. A metálfényezésért 114 ezret kell fizetnünk, a plusz két ülés ellenben mindössze 105 ezer forintba kerül. A listaáron 6,28 milliós gázolajas változat tehát maximum 6,5 millióig tornázható fel; a benzines ára 5,76 milliótól kezdődik, de ahogy fentebb írtuk, van kedvezmény magáncélra és üzletire is.
A szériatartozékos extrák bőségesek: négy légzsák, ESP, könnyűfém-felni, két tolóajtó, automata klíma, Bluetooth-os telefonkihangosító, USB-csatlakozós hifi, navigációs rendszer, tempomat, ülésfűtés és persze kulcsnélküli rendszer; ezekkel a modell fel tudja venni a verseny szinte bármelyik személyautóval.
Az NV200 megjelölés a személyautós, költséghatékonyabb kialakítást rejti, amelyhez alacsonyabb felszerelés jár (ESP és oldallégzsák nincs), az ára pedig bruttó 5,39 millió forint. 150 ezer forinttal olcsóbban 90 lóerős 1,5 literes dCi dízelmotorral is megkaphatjuk, amelyhez ötfokozatú váltó jár. A konkurens ebben az esetben az olcsóbb, hétszemélyes Dacia Lodgy lehet.
Alapadatok | |
Márka: | Nissan |
Modell: | NV200 Evalia 1.5 dCi |
Motor felépítési módja: | Soros CR-turbódízel |
Hengerszám: | 4 |
Szelepszám: | 8 |
Lökettérfogat: | 1461 cm3 |
Sűrítési arány: | 15,2:1 |
Teljesítmény (max.): | 110 LE (81 KW) / 4000 |
Forgatónyomaték: | 240 Nm / 1750 |
Legmagasabb fordulatszám: | 5000 |
Erőátvitel | |
Tipus: | Elsőkerékhajtás |
Váltómű | Hatfokozatú kézi |
Futómű | |
Elöl: | MacPherson |
Hátul: | Merevtengely laprugóval |
Kormányfordulat végállástól végállásig | 3.4 |
Fordulókör | 10.6 m |
Fékek | |
Elöl: | B.h. tárcsafékek |
Hátul: | Dobfékek |
Kerekek | |
Abroncs típusa: | Pirelli Chrono Winter |
Méret elöl: | 175/70 R14 |
Méret hátul: | 175/70 R14 |
Karosszéria | |
Hosszúság: | 4400 mm |
Szélesség: | 1695 mm |
Magasság: | 1860 mm |
Tengelytáv: | 2725 mm |
Csomagtartó mérete (min – max): | 900-2900 liter |
Üzemanyagtartály mérete: | 55 liter |
Tömeg | |
Gyári üres tömeg: | 1316 kg |
Tömeg/teljesítmény arány: | 12.65 kg/lóerő |
Maximális megadott terhelhetőség: | 714 kg |
Menetteljesítmények | |
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): | 12.6 másodperc |
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): | 12.6 másodperc |
Végsebesség: | 160 km/h |
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: | 48 km/h |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: | 2100 főtengelyfordulat/perc |
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: | 2730 főtengelyfordulat/perc |
Rugalmasság | |
60 – 100 km/h IV. fokozatban: | 8.9 mp |
80 – 120 km/h V. fokozatban: | 14.1 mp |
Zajszint | |
Alapjárat: | 49.8 dB |
100 km/h-nál: | 66.8 dB |
130 km/h-nál: | 70.9 dB |
Fogyasztás | |
Tesztfogyasztás: | 6.7 liter/100 km |
Fogyasztás (gyári): | |
Város: | 6.3 liter/100 km |
Országút: | 5 liter/100 km |
Vegyes: | 5.5 liter/100 km |
CO2-kibocsátás: | 144 g/km |
Árak | |
Alapár: | 6 281 000 Ft |
Tesztautó ára: | 6 500 300 Ft |