Kezdőoldal / Teszt / Opel Meriva egyterű teszt – Egy pazar 1.7 CDTI
/ '); ?>
Opel Meriva egyterű teszt - Egy pazar 1.7 CDTI

Nem mondható ismeretlen modellnek a rüsselsheimiek MPV-je, hiszen az Opel Meriva egyterű korábbi változatait már többször is kipróbálhattuk. A most érkező második generáció sem kínál elképesztő újdonságokat, viszont legalább lehetőségünk nyílt belekóstolni a gázolajos típusba, amely  a piacon a kiskategóriás egyterűek között egyre fontosabb szerepet kap.

A kérdés ebben az esetben az volt, hogy a jó ár-érték arányú 1,4 literes turbóval szemben vajon megéri-e inkább a dízelmotorra váltani?

Az egyhetes ismeretség során választ kaphattunk minden apróságra. Például felpattintva a motorháztetőt láthattuk, hogy a hajtásról ismét csak az Isuzutól származó, 1,7 literes (de most már 130 lóerős és 300 Nm-es nyomatékra képes) blokk gondoskodik.

Opel Meriva egyterű

Ez az 1,7-es kiválóan működik

Kellemes az az 1,7-es

Az 1686 köbcentis motort mostanában nem szokták dicsérni, és számos szakértő szerint az igencsak sokat megélt egység verziói (a 110 és a 125 literes) egyáltalán nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Talán ezért is volt meglepő, hogy az Opel mostani, 130 lóerős motorja első látára megtalálta az egyik helyes ösvényt, és a Corsa után a Merivában is képes határozottan teljesíteni.

Opel Meriva egyterű

Tágas és variálható belső tér (leszámítva a hátsó lábteret)

Persze az 1,7 CDTI menete még kicsit darabos, ráadásul halknak sem épp halk, viszont a motornak legalább kellemesebb a karaktere. A blokk 1200-1300-as fordulatszámon már kifejezetten használható, a turbó pedig 1500-nál kezd el érezhetően betölteni, és 2000-től már rutinos nőcsábászként lavíroz a másfél tonnás egyterűvel.

4000-es fordulatszám felett ez a lendület kicsit alábbhagy (a 4500 feletti élményekről pedig ne is beszéljünk), cserébe ezért a kocsi alapjáraton elkerüli a fulladékonyságot a kényelmesebb kezelhetőség érdekében. Korrekt alku, legalább nem fogunk száguldozni vele…

Hibátlan menetteljesítmény

Vezetés közben élmény volt figyelni, hogy a Meriva menetteljesítménye hibátlan. Százra 10 alatt gyorsult  (ehhez pedig alig kellett 3000-ig felvinni a fordulatszámot), és bár azt nem sikerült kipróbálni, de a gyári adatok szerint az autó képes elérni a 200 kilométer per órás sebességet is.

A 130 lóerős hajtás rendkívül megbízhatóan működik, és odateszi magát minden méteren, valamint tisztességesnek titulálható a 300 Nm is. Ha gyorsan mondani akarnánk egy jobbat nála, akkor a Renault szintén 130 lóerős, viszont 1,6 literes dCi-jét említhetnénk meg, más ügyesebb ugyanis nemigen jutna az eszünkbe. A Hyundai erősebb dízelmotorja (a 136 lóerős és 1,7 literes CRDI-je) finomabbnak mondható, azonban ezt a blokkot csak az drágább i40-es szériához kaphatjuk meg, ezért nem sorolhatjuk a Meriva konkurensei közé.

Opel Meriva egyterű

Ismerős belső

Kell-e a gázolaj?

A kérdés persze ugyanaz, mint fentebb, nevezetesen kell-e az izmos gázolajos egység a 4,3 méternél rövidebb Merivába? A válaszunk ez: mehet bele, semmi kétség!

A magas építésmód miatt a 90-100 lóerős motor a nagyobb tempóval már nem tudna megküzdeni, és blokk semmiképp sem viselkedne takarékosan, így hosszú távon már-már kínzásnak mondhatnánk az erőlködést. A csúcsdízel tehát praktikus megoldás, és az alapfelszereltséggel kapható 110 lóerős változathoz képest megéri azt a 41 ezer forintos pluszkiadást, amit elkérnek tőle a márkakereskedések. Ráadásul mind a két változathoz ugyanazt a precízen kapcsolható, remekül pozícionált hatsebességes váltót adja hűséges társként az Opel csapata.

Opel Meriva egyterű

Opel Meriva egyterű

Az 1,3 literes CDTi (a maga 95 lóerejével) 430 ezer forinttal olcsóbb az általunk tesztelt változatnál, viszont ehhez csak ötsebességes váltó dukál, ráadásul a blokk igencsak szegény a nyomatékban, és a hangja sem az a kellemesen elviselhető ária. Ha kulturált személyautót szeretnénk, akkor az 1,7 literes a mi választásunk.

Aki Meriva vásárlásán gondolkodik, annak még az 1,4 literes turbós benzinest lehet ajánlani az általunk használt dízel mellett, hiszen ezek jelentik a legdögösebb megoldást a problémáinkra. A két változat között az ízlés mellett a pénztárca is dönthet: a menetteljesítmények megegyeznek, és miközben a benzinest a kulturált működése miatt szerettük, addig a gázolajost az alacsony fordulatszámon tapasztalt nyomatékosság okán lehet igazán tisztelni.

Takarékosság és kényelem hosszú távon

A benzineshez képesti 650 ezres különbség miatt persze felkaphatjuk a fejünket, azonban nem szabad elfelejteni a hosszú távú előnyöket sem. Az 1,7 literes dízelmotor százezer kilométer után visszahozza a felárat, utána pedig már nyert ügyünk van; aki sokat autózik, annak okvetlenül megéri.

A fogyasztást figyelve ugyanis a Meriva jó úton halad: országúton képes 5 liter alatt maradni, és az autópályán is megoldható a 6,5 liter alatti teljesítmény; városban persze egy picivel többet eszik az utóbbihoz képest.

Opel Meriva egyterű

Lehet pakolni

Pozitívumként kell megemlíteni a gázolajos változatnál azt is, hogy vezethetősége olyan, akár a benzines testvéré. A mérnökök feszesre hangolták a futóművet, amire csak rásegítenek a 17 colos sportabroncsok; persze aki puhábbat akar, szétnézhet a konkurensek kínálatában, de az Opel Merivához hasonló kiváló és praktikus teljesítményre nem sokan képesek.

Bármi is vár minket az úton, kanyarodás vagy terhelésváltás, a biztonságosan orrtolós Meriva nem hagy pácban minket, és az ESP-nek csak ritkán akad feladata alattunk. A menetdinamikát illetően nincs párja a modellnek, és a komfort terén sem kell szégyenkeznie.

A jól ismert utastér

Opel Meriva egyterű

Komfortos belső

Az utastér kapcsán nem ért minket nagy meglepetést, ez ugyanis nagyon hasonlít a korábbi változathoz. A praktikus FlexRail sínrendszer, a kényelmes ülések és a fantasztikusan variálható beltér mind előnye a Merivának, így a helykínálat és a komfort minden szempontból tökéletes. A modellhátul rugalmas és ügyes, és talán csak a hátsó lábtérnél érezhetünk rosszabb szájízt a kisebb méret miatt.

A csomagtartó kétpadlójú és sok pakolható bele, valamint kihasználhatjuk a rendelkezésünkre álló utastéri tárolókat is, ha pakolnivaló támad.

Az egymással szembenyíló ajtók érdekesek és játékosak, valamint igencsak megosztják a vásárlókat, viszont kétségkívül jó húzás volt a tervezők részéről.

Opel Meriva egyterű

Opel Meriva egyterű

A hátsó lökhárítóba 170 ezer pluszforintért FlexFix is kerülhet, ami két kerékpár szállítására alkalmas tárolóval ajándékoz meg minket, és a biciklizés kedvelőinek már-már kötelező darab. Szomorú, de ha igény van rá, akkor a tolatóradarról le kell mondanunk.

A belső minőség és a kivitelezés sokadik ránézésre is piros pontot ér, és a Meriva ebből a szempontból (is) a kategória elitjébe tartozik; bár meg kell említeni, hogy az anyagok olcsóbb hatást keltenek egy hasonló áron vesztegetett Astra Sports Tourerhez képest. S hiába tekinthető jobbnak az Astra kombi a Merivához képest, a 40 centivel rövidebb egyterű a nagyvárosokban többet autózóknak jobb választás lehet.

Népes a konkurencia

A riválisok száma viszont igencsak nagy: a Citroen C3 Picasso mellett a Hyundai ix20, a Kia Vengara, a Renault Modus, a Nissan Note és a Skoda Roomster is felhozható példaként, ugyanakkor hasonlóan izmos dízelmotort csak az Opel és a Kia kínál a fogyasztóknak (utóbbi például 128 lóerővel és 1,6 literes hajtással).

Opel Meriva egyterű

Kicsit drága, de megéri a pénzét

A koreaiak 4,445 milliótól adják az autót, miközben a három felszereltségi szinten is elérhető Meriva listaáron 4,9 millió forintról indul, viszont van rá 300 ezer forint kedvezmény, és jár hozzá a metálfényezés. Ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy hasonlóak az alapárak, és a magasabb felszereltség esetén is nagyon kicsi a differencia.

A Kiát a nagyobb hátsó helykínálat és a kedvezőbb garanciális feltételek miatt választhatjuk, az Opel viszont átgondoltabb és okosabban variálható autó, amelynek finomabb a futóműve és kellemesebb a vezethetősége is.

AlapadatokFutóműKarosszériaMérésekKöltségek
Alapadatok
Márka: Opel
Modell: Meriva 1.7 CDTI
Motor felépítési módja: Common rail soros turbódízel motor
Hengerszám: 4
Szelepszám: 16
Lökettérfogat: 1686 cm3
Sűrítési arány: 16.5:1
Teljesítmény (max.): 130 LE (96 kW) / 4000
Forgatónyomaték: 300 Nm / 2000
Legmagasabb fordulatszám: 5000
Erőátvitel
Tipus: Elsőkerékhajtás
Váltómű Hatfokozatú kézi
Futómű
Elöl: MacPherson
Hátul: Csatolt lengőkaros
Kormányfordulat végállástól végállásig 2.5
Fordulókör 11 m
Fékek
Elöl: 308 mm átmérőjű b.h. tárcsák
Hátul: 265 mm átmérőjű tárcsák
Kerekek
Abroncs típusa: Continental SportContact 3
Méret elöl: 225/40 R17
Méret hátul: 225/40 R17
Karosszéria
Hosszúság: 4288 mm
Szélesség: 1862 mm
Magasság: 1615 mm
Tengelytáv: 2644 mm
Csomagtartó mérete (min – max): 397 – 1496 liter
Üzemanyagtartály mérete: 54 liter
Tömeg
Gyári üres tömeg: 1430 kg
Tömeg/teljesítmény arány: 11 kg/lóerő
Maximális megadott terhelhetőség: 510 kg
Menetteljesítmények
Gyorsulás 0-100 km/h (gyári): 9.9 másodperc
Gyorsulás 0-100 km/h (mért): 10.3 másodperc
Végsebesség: 196 km/h
Sebesség legmagasabb fokozatban, 1000/perc-es főtengelyfordulatnál: 57 km/h
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 100 km/h-nál: 1750 főtengelyfordulat/perc
Fordulatszám legmagasabb fokozatban 130 km/h-nál: 2300 főtengelyfordulat/perc
Zajszint
Alapjárat: 48.1 dB
100 km/h-nál: 66.3 dB
130 km/h-nál: 68.9 dB
Fogyasztás
Tesztfogyasztás: 6.2 liter/100 km
Fogyasztás (gyári):
Város: 6.4 liter/100 km
Országút: 4.5 liter/100 km
Vegyes: 5.2 liter/100 km
CO2-kibocsátás: 138 g/km
Árak
Alapár: 4 899 000 Ft
Tesztautó ára: 6 488 000 Ft
Előző cikkHyundai ix20 1.4 CRDi egyterű - Stílusos apróság Következő cikkFiat Freemont egyterű - Egy kétliteres kettős állampolgár tesztje

ugrás fel