Felnőtt utas – 32 pont / 84%
Az utastér stabil maradt a frontális ütközés folyamán. A báburól leolvasott adatok szerint a vezető és az utas számára is jó védelmet biztosít a térd és a combcsont számára. A BMW-ben ugyanolyan védelem áll rendelkezésre a különböző méretű, különböző üléspozícióban ülő utasok számára. Ugyanakkor a sofőr lábának alsó részénél csupán gyenge eredményt ért el. Az autóval történő oldalütközést imitáló teszten az autó maximális pontszámot ért el a test minden részén. A sokkal szigorúbb, póznával történő oldalütközést imitáló teszten a 2-es Active Tourer szintén jó értékelést ért el a test minden részén, beleértve a mellkast is. Az ülés és a fejtámla jó védelmet nyújtott a ráfutásos baleset esetén fennálló ostorcsapás effektusra, ahogyan a hátsó ülések is jól védik az utasokat. Önálló fékezést végző rendszer is elérhető a BMW-hez, mely alacsony sebességnél, főleg a városi közlekedésben segít. A vizsgálatok megmutatták, hogy ez 20 km/h-ig meg tudja előzni a balesetet és egészen 50 km/h-ig sikeresen csökkenti a baleset súlyosságát.
Gyermek utas – 42 pont / 85%
A 2-es Active Tourer maximum pontszámot ért el mind a 1,5, mind pedig a 3 éves gyermekek védelmére. Mindkét bábu menetiránynak háttal volt elhelyezve, mert így vannak a leginkább biztosítva. Mind a 1,5, mind a 3 éves kornak megfelelő babák jól voltak védve a gyermekülésben az oldalütközés folyamán, minimalizálva ezzel az esélyt arra, hogy bármi ütközzön a fejükkel. Az utasoldali légzsák kikapcsolható, így lehetővé teszi a babaülés menetiránnyal szemben történő elhelyezését. Az autó világos jelzéseket ad az esetleges veszélyekről és a légzsák állapotáról is. Minden, az autóhoz ajánlott gyermekülés könnyen rögzíthető az autóban.
Gyalogosok – 22 pont / 60%
A BMW aktív motorháztetővel rendelkezik, mely egy esetleges gázolásnál megemelkedik, hogy ezzel is próbálja elkerülni a gyalogos keményebb alkatrészekkel való ütközését. Az autó bizonyította, hogy a rendszer különböző méretű gyalogosok és különböző sebességgel történő ütközések esetén is jól működik, így ezzel együtt lett tesztelve az autó. A gyalogosok fejével ütköző részek nagyrészt jó és megfelelő eredményeket értek el, mindössze a szélvédő alsó részén és az A-oszlopoknál ért el gyenge értékelést a 2-es Active Tourer. A motorháztető első része az autó közepénél jó, de mindenhol máshol rossz eredményt ért el. Az első lökhárító jó minősítést és maximum pontszámot kapott.
Biztonsági asszisztensek – 7 pont / 70%
Az elektronikus menetstabilizáló alapfelszereltség az autóban, és teljesíti az Euro NCAP által támasztott követelményeket. A biztonsági öv becsatolására figyelmeztető jelzés is alapáras, mind az első, mind a második sorban. Az önálló fékezésre képes rendszer szintén alapára, és megfelelő teljesítményt nyújtott. A sebességhatároló funkció opcionálisan érhető el az autóhoz, azonban mivel a legtöbb példány tartalmazni fogja, ezt is értékelték a teszten. Sávtartó asszisztens is elérhető a 2-es Active Tourerhez, ám mivel ez csak az eladott autók kisebb százalékában szerepel majd, így nem értékelték.
BMW 2-es Active Tourer egyterű törésteszt: összesen 5 csillag
| Frontális ütközés | ||
|---|---|---|
| Fej | ||
| Vezető-légzsák érintkezés | stabil | |
| Utas-légzsák érintkezés | stabil | |
| Mellkas | ||
| Utastér | stabil | |
| Szélvédőoszlop hátrafelé mozgása | 8 mm | |
| Kormánykerék hátrafelé mozgása | nem mozdult | |
| Kormánykerék felfelé mozgása | nem mozdult | |
| Mellkas érintkezés a kormánnyal | nincs | |
| Láb felső része, térdek és medence | ||
| Merev alkatrészek a műszerfalon | nem okoz sérülést | |
| Koncentrált terhelés a térdre | nem okoz sérülést | |
| Láb alsó része és lábfej | ||
| Lábtér sérülése | nincs | |
| Pedálok hátrafelé mozgása | nem mozdultak | |
| Pedálok felfelé mozgása | fék – 0,2 mm | |
| Oldalütközés | ||
| Fejet védő légzsák | Igen | |
| Mellkast védő légzsák | Igen | |
| Ostorcsapás effektus | ||
| Ülés leírása | Alap, szövet, 6 irányban manuálisan állítható | |
| Fejtámla típusa | Passzív | |
| Geometriai értékelés | 2 pont | |
| Tesztek | ||
| Súlyos ütközés | 2,5 pont | |
| Közepes ütközés | 2,5 pont | |
| Kis ütközés | 2,5 pont | |
| Gyermekvédelem | ||
| kor | 1,5 | 3 éves |
| értékelés | 12 pont | 12 pont |
| Ülés típusa | Takata Midi | Takata Midi |
| Pozíció | Menetiránynak háttal | Menetiránynak háttal |
| Rögzítés | ISOFIX és tartókeret | ISOFIX és tartókeret |
| Frontális ütközés | ||
| Fej előre mozdulása | Védve | Védve |
| Fej gyorsulása | Jó | Jó |
| Mellkas nyomása | Jó | Jó |
| Oldalütközés | ||
| Fej védelme | Védve | Védve |
| Fej gyorsulása | Jó | Jó |
| Biztonsági asszisztensek | ||
| Sebességtartó asszisztensek | ||
| Alap | ||
| Sebesség információk | ||
| Sebességtartó asszisztens (manuális) | Átment | |
| Elektronikus menetstabilizáló | ||
| ESC | Átment | |
| Biztonsági öv becsatolására figyelmeztetés | ||
| Sofőr és első utas | Átment | |
| Hátsó utasok | Átment | |
Forrás, részletes leírás, képek és videók: Euro NCAP


