Napjainkban alig-alig találni olyan gyártót, amely ne rendelkezne többtagú benzines és dízelmotor kínálattal. Bár általános esetben ezeknek mind megvan a saját, előre meghatározott helyük, néha előfordul, hogy kissé összecsúsznak a különböző változatok, ezzel nehéz döntési helyzetbe hozva a vásárlókat. Tesztünkben a Toyota Verso öngyulladós verziói között teszünk rendet.
A formákkal nincs különösebb baj
A szokásos dízel-benzines összehasonlító helyett ezúttal a japán családi autó két gázolajos változatát vettük górcső alá, ugyanis a Verso jó öreg, kétliteres D-4D motorja mellé a BMW-vel kötött megállapodásnak köszönhetően megkapta a németek 1,6 literes dízelét is, ezzel nehéz választás elé állítva a vásárlókat. A nagyobbik erőforrás 124 lóerejével 112 tagú ménest állt szembe az 1,6-os, ráadásul start-stop rendszerrel felvértezve. Az összehasonlítás így magától értetődő, de hogy vajon melyik fogyaszt kevesebbet, van-e jelentősége annak a 12 lóerőnek, vagy csak úgy általában, melyik a nyerő? Mindenre választ adunk tesztünkben.
Kapaszkodó egyterűek, átlagos Toyota formaterv
Az egyterűek szegmensében manapság egyre nehezebb érvényesülni, hiszen míg jó pár évvel ezelőtt kitűnően megfértek egymás mellett a kompaktokkal, addig napjainkban a crossoverek és SUV-k hatalmas divatja bizony kezdi visszaszorítani a családi autók klasszikus kategóriáját. Erre pedig a legegyszerűbb magyarázat az előbb említett négykerekűek dinamikusabb, fiatalosabb és divatosabb megjelenése, arról nem is beszélve, hogy a vásárlók fejében – sokszor alaptalanul – igazi mindenesként élnek ezek a négykerekűek.
A kristálylámpák már kimentek a divatból
Azért nem kell különösebben megijednie azoknak, akik minden áron egyterűt szeretnének vásárolni, ugyanis mint tudjuk, a trendek igencsak sűrűn váltják egymást, arról nem is beszélve, hogy a gyártók családi autóikat igyekeznek más szempontok mentén vonzóbbá varázsolni. Ilyenek például a praktikusabb, kényelmesebb utastér, egyedi megjelenés vagy a hétüléses elrendezés, mellyel kevés crossover tud versenybe szállni. A Toyota azonban mintha nem is venne tudomást minderről, és ez a Versón is érződik, ugyanis mintegy kötelező feladatként, kissé közönyösen megalkotott autó hatását kelti.
Generációk óta nem változott a sziluett
Persze a formatervet azért frissítették valamelyest a márka legújabb irányvonala alapján, de az agresszívra húzott frontrészen és az oldalsó karaktervonalon kívül szinte semmi nem árulkodik igazán a modell újdonságáról, melyen így jól látszik, hogy bizony nem sokat változott az elődökhöz képest. Mindezt még megfejelték a japánok a mostanában igencsak ódivatúnak ható fényszórók kristálylámpás – vagy sokak által csak Lexus-lámpaként ismert – megoldásával, melyet manapság már inkább csak a „tuningautók” esetében vélhetünk felfedezni. Ezen kívül egyébként nem lehet rossz szavunk a Versóra, hiszen a klasszikus arányoknak és a hagyományos sziluettnek köszönhetően rendben van az összkép.
Családi autó átlagon aluli tulajdonságokkal
Az utastérben helyet foglalva azonban valódi problémákkal találjuk szembe magunkat, ugyanis nem csak az öregnek ható formák, hanem a japánoktól nem megszokott alacsony minőség is feltűnő az autóban. Ahhoz már hozzá kellett szoknunk, hogy a Toyota bizony sokszor 5-10 évvel ezelőtt is használatos kapcsolókat használ járműveiben, azonban az unalmas középkonzol és a középre helyezett, apró, pixeles kijelzővel kiegészített műszercsoport bizony nem túl üdítő látvány. Egyedül az érintőképernyő képes valamelyest visszarántani a jelenbe a Versót, miközben ergonómiailag is kifogásolható néhány ponton a belső – például a középső kartámasz alá helyezett, menet közben nehezen kezelhető ülésfűtés kapcsolók. Az index továbbra sem tud hármat villantani, de az ablakemelők cserébe már mind a négy helyen automaták.
Nem túl modern az utastér
A régies megoldások után azt hihetnénk, hogy a praktikum terén kompenzál valamit az autó, de sajnos ezen a téren is csalódnunk kell. Alig találunk néhány tárolórekeszt – a középkonzolon például csak a kartámasz alatt van némi hely a két pohártartón kívül. Az anyósülés lábterében megtalálható USB csatlakozónak szintén nem látjuk sok értelmét, de egy 1,5 literes palackot sem tudunk sehová elhelyezni az autóban Az oldalzsebekbe is maximum félliteres flakonokat tudunk besúvasztani, ami bizony nem egy nagy teljesítmény, főleg egy egyterűtől. Az összeszerelés minőségével sem vagyunk kibékülve: a műanyag burkolatok sok helyen elállnak, lötyögnek, és útközben is érkeznek nem túl kellemes zajok minden felől. Ezeket ráadásul mindkét modell esetében tapasztaltuk, így akár a törökországi összeszerelés számlájára is írhatnánk őket.
Praktikum szempontjából elég szegényes a Verso
Hogy valami pozitívumot is említsünk, kapunk két pluszt ülést az autóhoz, amik leginkább gyermekek számára megfelelőek, nekik viszont kiválóak. Ha mind a hét ülést használjuk, 155, öt férőhely mellett közel 500, míg az összes fotelt ledöntve akár több mint egy köbméteres helyet biztosít a Verso a csomagoknak. Az érintőképernyős rendszer feje felett is eljárt már az idő, azonban a frissebb, 1,6 literes modellben szerencsére már leváltották a koros megoldást, így magyar nyelvet és MirrorLink szolgáltatást is köszönthetünk vele együtt, sebessége és logikája azonban nem javult. A futóművel kapcsolatban is pozitívan nyilatkozhatunk, hiszen az kanyarokban is egészen jó teljesítményt nyújt, miközben viszonylag kényelmes is. Egyedül a hátsó, csatolt lengőkaros megoldás volt kissé bizonytalan a keresztirányú úthibák felett.
Kétféle dízelmotor, hasonló teljesítménnyel
Az érintőképernyős rendszer fejlődött valamelyest
Hátrahagyva a Verso gyengeségeit, térjünk rá összehasonlítónk fő szempontjára, az erőforrásokra. Kétféle öngyulladóssal találjuk szembe magunkat: a BMW-től érkező 1,6 literes, start-stopos, 112 lóerőt és 270 Nm csúcsnyomatékot nyújtó, valamint a Toyota saját, kétliteres, 124 lóerőt és 310 Nm nyomatékot kipréselő erőforrása közül választhatunk. A teljesítménybeli különbség ugyan nem számottevő, a 0-100-as sprintet valamivel jobban teljesítette a nagyobb motorral a Verso, míg fogyasztás terén a kisebbik felé billen a mérleg, mégis azt mondhatjuk, alig-alig van különbség a kettő között.
Elsőként a kétliteres D-4D járt szerkesztőségünkben, mely a gyári adatot lepipálva teljesítette a 0-100-at és a rugalmasságára sem lehetett panaszunk. Mindezek mellett azonban kulturálatlan járásáról is meg kell emlékeznünk, hiszen a hangos és kemény járású öngyulladós némely fordulatszám-tartományokban igazán kellemetlen zajokat produkált, amin még a bemelegedés sem sokat segített. A váltóáttételek viszont igencsak hosszúra sikerültek, ugyanis 130 km/h-s tempónál mindössze 2150-et forog a turbódízel. A váltási érzet azonban nem túl kellemes: a váltókar lötyögős és pontatlan. A fogyasztás tekintetében átlagosnak mondhatjuk a kétliteres dízelt, ugyanis autópályán 6,5 liter környékére, országúton 5 literre, míg a városi kavalkádban 5,8-6,2 literre tehetjük az értékeket 100 kilométerre vetítve.
Szemből nem lehet rá rossz szavunk
A bajoroktól érkező öngyulladóst beindítva egyből feltűnik, hogy sokkal finomabb a járáskultúrája, ráadásul bemelegedve még simábbá és halkabbá válik. A karakterisztikája és a váltóáttételei nagyjából megegyeznek a nagyobb erőforráséval. A 12 lóerővel gyengébb erőforrás nem csak papíron, hanem a valóságban is valamivel lassabban teljesíti a 0-100-as sprintet, míg az alacsonyabb nyomatéka a rugalmasságnál érhető tetten. Fogyasztása azonban ennek megfelelően kedvezőbb: országúton 4,5 literrel megelégszik, míg autópályán is fél literes különbséget tudtunk felmérni a kétlitereshez képest. Városban még ennél is jobban járhatunk, hiszen akár 5,2 literrel is eljárhatunk, köszönhetően többek között a start-stop rendszernek. Étvágy terén tehát a kisebbik motor a nyerő, de a kellemesebb váltóval is könnyebb megbarátkozni esetében.
Árak, konkurensek, összegzés
A csomagtér hozza az elvárható szintet
Szerkesztőségünk egyöntetű véleménye alapján az 1,6-os BMW motorral szerelt Verso az árak ismerete nélkül is győztesként vonulhat fel, hiszen a dinamizmusban tapasztalható apró lemaradását a fogyasztás és járáskultúra terén könnyedén kompenzálja. Az igaz kegyelemdöfést azonban az árlistára pillantva kapja meg a kétliteres dízel, ugyanis kerek 400 ezer forinttal kerül többe 1,6-os testvérénél, amit semmilyen szempontból nem képes viszonozni, arról nem is beszélve, hogy már a piszkos anyagiak ismerete nélkül is győzedelmeskedett a német szerkezet.
Vizsgáljuk meg a végső összeget is, mely így a 112 lóerős változattal, józan extrázás mellett közel 8 millió forintra jön ki. Ez pedig még a típus képességeit félre rakva sem számít olcsónak, amit jól mutat, hogy ennél jóval olcsóbban már megkaphatjuk a kiváló teljesítményt nyújtó, 1,5 literes, 130 lóerős Renault Grand Scénicet is. Árban maradva pedig a sokkal látványosabb, 120 vagy 136 lóerős Opel Zafira Tourer is elérhető hasonló felszereltséggel, de a nemrégiben tesztelt Kia Carens szintén 136 lóerős verzióját is megkaphatjuk, mely ugyancsak modernebb és magasabb felszereltségi szintet kínál ezért az árért, a praktikumról nem is beszélve.
Saját magát hozza nehéz helyzetbe a Verso
A japánok tehát számukra igencsak előnyös üzletet kötöttek német partnerükkel, melyet összehasonlító tesztünk is jól bizonyított. A BMW-től kapott 1,6-os ugyanis a szinte elhanyagolhatóan alacsonyabb teljesítménytől eltekintve minden tekintetben felülmúlja nagyobb vetélytársát: csendesebb, kifinomultabb, kulturáltabb, kevesebbet fogyaszt és még jóval olcsóbb is. Így tehát a dízel Versók közül egyértelmű a választás,habár magával a típussal kapcsolatban felmerült jó pár hiányosság, mint a rossz összeszerelési minőség, a praktikus részletek hiánya és a kissé idejétmúlt belső kialakítás. Mindezek mellett ráadásul viszonylag borsos árával is a konkurencia malmára hajtja a vizet a japán családi autó.
