Lancia Voyager buszlimuzin törésteszt

Felnőtt utas – 29 pont / 79%

Az utastér stabil maradt a frontális ütközés folyamán. A báburól leolvasott adatok szerint a vezető és az utas számára is rossz védelmet biztosít a térd és a combcsont számára. A Voyager kormányoszlopa szintén veszélyt jelenthet a sofőr számára. A Lancia maximum pontot ért el az autóval történő oldalütközés esetén. A sokkal komolyabb, oszloppal történő oldalütközés vizsgálatánál a test legtöbb területén jó, míg a mellkasnál megfelelő eredményt ért el. Az ülés és az aktív fejtámla csekély védelmet nyújtott a ráfutásos baleset esetén fennálló ostorcsapás effektusra.

Gyermek utas – 33 pont / 67%

A bábuk által mutatott eredmények alapján a frontális és az autóval történő oldalütközés esetén a Voyager maximum pontot ért el a 3 éves kornak megfelelő baba védelmére. Ennek a babának az előre történő elmozdulása menetiránnyal szemben való elhelyezés esetén elhanyagolható volt, valamint mind a 3 éves, mind a 1,5 éves kornak megfelelő babák megfelelően voltak védve az oldalütközés esetén egy esetleges fejet érő sérülés ellen. Ugyanakkor, ha a gyermekülést az ISOFIX pontoknál rögzítjük, akkor a menetiránynak háttal elhelyezett gyermekülésben lévő 1,5 évesnek könnyen sérüléseket okozhat a lábtérnél elhelyezett tárolórekesz fedőeleme. Ezért az Euro NCAP nem adott pontot az autónak. Az utasoldali légzsák nem kapcsolható ki, így abban az ülésben nem lehet menetiránynak háttal elhelyezni a gyermekülést. A veszélyre figyelmeztet egy matrica, de ez nem elégíti ki az Euro NCAP követelményeit.

Gyalogosok – 17 pont / 47%

A Voyager aktív motorháztetővel van ellátva. A lökhárítóban lévő szenzorok érzékelik, ha egy gyalogost elüt az autó, és az megemeli a motorháztetőt, hogy mérsékelje a sérüléseket. A tesztek során kiderült, hogy különböző méretű gyalogosok és különböző sebességgel történő ütközés esetén is jól működik a rendszer, így ezzel felszerelve tesztelték az autót. Míg az autó orrának az a része, amely a gyalogosok fejével ütközik, néhány helyen jó eredményt ért el, más helyen rossz osztályozást kapott. A csípővel és a medencével érintkező részeknél mind rossz eredményt ért el a Lancia. Az első lökhárító jó eredményt ért el a gyalogosok lábával történő ütközésre.

Biztonsági asszisztensek – 5 pont / 71%

Az elektronikus menetstabilizáló alapfelszereltség és megfelel a szervezet követelményeinek. Sebességkorlátozó rendszer nem elérhető az autóhoz. A biztonsági öv becsatolására figyelmeztető rendszer csak az első két utas számára érhető el.

Lancia Voyager buszlimuzin törésteszt: összesen 4 csillag

Lancia Voyager buszlimuzin Euro NCAP törésteszt mérési eredményei
Frontális ütközés
Fej
Vezető-légzsák érintkezés stabil
Utas-légzsák érintkezés stabil
Mellkas
Utastér stabil
Szélvédőoszlop hátrafelé mozgása 19 mm
Komránykerék hátrafelé mozgása nem mozdult
Kormánykerék felfelé mozgása 6 mm
Mellkas érintkezés a kormánnyal nincs
Láb felső része, térdek és medence
Merev alkatrészek a műszerfalon műszerfal és kormányoszlop
Koncentrált terhelés a térdre műszerfal és kormányoszlop
Láb alsó része és lábfej
Lábtér sérülése nincs
Pedálok hátrafelé mozgása kuplung – 40 mm
Pedálok felfelé mozgása nem mozdult
Oldalütközés
Fejet védő légzsák Igen
Mellkast védő légzsák Igen
Ostorcsapás effektus
Ülés leírása Bőr, 8 irányban elektomosan állítható
Fejtámla típusa Aktív
Geometriai értékelés 1 pont
Tesztek
Súlyos ütközés 1,6 pont
Közepes ütközés 2,3 pont
Kis ütközés 2,3 pont
Gyermekvédelem
Kor 1,5 3 éves
Értékelés 9,6 pont 12 pont
Ülés típusa FAIR G-01 ISOFIX RWF Platform Frame type E FAIR G-01 ISOFIX RWF Platform Frame type A
Pozíció Menetiránynak háttal Menetiránynak megfelelően
Rögzítés ISOFIX és tartókeret ISOFIX és tartókeret
Frontális ütközés
Fej előre mozdulása Védve Védve
Fej gyorsulása
Mellkas nyomása Megfelelő
Oldalütközés
Fej védelme Védve Védve
Fej gyorsulása
Biztonsági asszisztensek
Sebességtartó asszisztensek
Nem értékelték
Sebesség információk
Sebességtartó asszisztens (manuális)
Elektronikus menetstabilizáló
ESC Átment
Biztonsági öv becsatolására figyelmeztetés
Sofőr és első utas Átment
Hátsó utasok Nem értékelték

Forrás, részletes leírás, képek és videók: Euro NCAP