Peugeot 5008 egyterű törésteszt

Felnőtt utas – 32 pont / 89%

Az utastér stabil maradt a frontális ütközés folyamán, a szélvédőoszlop mindössze 3 millimétert mozdult hátrafelé. A sofőr lábánál semmilyen veszélyes deformáció nem történt. A báburól leolvasott adatok szerint a vezető és az utas számára is jó védelmet biztosít a térd és a combcsont számára. A Peugeot-ban ugyanolyan védelem áll rendelkezésre a különböző méretű, különböző üléspozícióban ülő utasok számára. Az autóval történő oldalütközést imitáló teszten az 5008 maximális pontszámot kapott a sofőr sérüléseinek elkerülésére. A sokkal szigorúbb, póznával történő oldalütközés esetén a bábu a mellkas területén deformálódott, így csak csekély védelmet mutatott az autó. Az ülés és a fejtámla szintén csekély védelmet nyújtott a ráfutásos baleset esetén fennálló ostorcsapás effektusra.

Gyermek utas – 39 pont / 79%

A 3 éves korú gyermeknek megfelelő bábu fejének előre történő elmozdulása megfelelően volt kontrollálva a frontális ütközés során. A 1,5 éves korú babának megfelelő bábu a menetiránynak háttal volt elhelyezve. Mind a 1,5, mind a 3 éves kornak megfelelő babák jól voltak védve a gyermekülésben az oldalütközés folyamán. Az utasoldali légzsák kikapcsolható, így lehetővé teszi a babaülés menetiránnyal szemben történő elhelyezését. Ugyanakkor a légzsák állapotáról nem ad megfelelő visszajelzést az autó. Az 5008-ban található matrica, mely jelzi, hogy veszélyes a légzsák kikapcsolása nélkül menetiránynak háttal behelyezni a gyermekülést, nem érhető el minden nyelven, így nem lett értékelve. A Peugeot díjazva lett azért, mert a második sorban mind a három ülésre ISOFIX-xel és felső hevederrel lehet rögzíteni egy gyermekülést, és ezek megfelelően is annak jelölve.

Gyalogosok – 13 pont / 37%

A motorháztető első része rossz védelmet nyújt a gyalogosok lába számára. Ugyanígy, az elgázolt gyermekek és felnőttek fejével ütköző részek is rossz eredményt értek el, így nem kaptak pontot. Csak a lökhárító ért el jó eredmény, és kapott maximális pontot a gyalogosok lábának védelmére.

Biztonsági asszisztensek – 7 pont / 97%

Az elektronikus menetstabilizáló alapáron jár az autóhoz. A biztonsági öv becsatolására való figyelmeztetés az összes utas számára alapfelszereltség. Mivel a legtöbb autóba valószínűleg megrendelik a tulajdonosok, így a sebességtartó asszisztens is értékelték.

Peugeot 5008 egyterű törésteszt: összesen 5 csillag

Peugeot 5008 egyterű Euro NCAP törésteszt mérési eredményei
Frontális ütközés
Fej
Vezető-légzsák érintkezés stabil
Utas-légzsák érintkezés stabil
Mellkas
Utastér stabil
Szélvédőoszlop hátrafelé mozgása 19 mm
Komránykerék hátrafelé mozgása nem mozdult
Kormánykerék felfelé mozgása nem mozdult
Mellkas érintkezés a kormánnyal nincs
Láb felső része, térdek és medence
Merev alkatrészek a műszerfalon nem okoz sérülést
Koncentrált terhelés a térdre nem okoz sérülést
Láb alsó része és lábfej
Lábtér sérülése nincs
Pedálok hátrafelé mozgása Kuplung – 38 mm
Pedálok felfelé mozgása nem mozdultak
Oldalütközés
Fejet védő légzsák Igen
Mellkast védő légzsák Igen
Ostorcsapás effektus
Ülés leírása Alap, szövet, 4 irányban manuálisan állítható
Fejtámla típusa Passzív
Geometriai értékelés 0,9 pont
Tesztek
Súlyos ütközés 0 pont
Közepes ütközés 2,1 pont
Kis ütközés 2,4 pont
Gyermekvédelem
kor 1,5 3 éves
értékelés 11,1 pont 9,5 pont
Ülés típusa Britax Römer Baby Safe Britax Römer Duo Plus
Pozíció Menetiránynak háttal Menetiránynak megfelelően
Rögzítés Felnőtt biztonsági öv ISOFIX és felső heveder
Frontális ütközés
Fej előre mozdulása Védve Védve
Fej gyorsulása
Mellkas nyomása Megfelelő
Oldalütközés
Fej védelme Védve Védve
Fej gyorsulása
Biztonsági asszisztensek
Sebességtartó asszisztensek
Opcionális
Sebesség információk
Sebességtartó asszisztens (manuális) Átment
Elektronikus menetstabilizáló
ESC Átment
Biztonsági öv becsatolására figyelmeztetés
Sofőr és első utas Átment
Hátsó utasok Átment

Forrás, részletes leírás, képek és videók: Euro NCAP